Olaszországban a szárazság miatt nemzeti vízfelhasználási terv lépett életbe
A római kormány a rendkívüli aszályhelyzet kezelésére kormánybiztost nevezett ki, valamint a vízhasználatot szabályzó nemzeti tervet léptetett életbe a szárazságról tartott szerdai csúcsértekezlet nyomán.

(Fotó: PIxabay)
Olaszország történetében először tartott csúcsértekezletet az aszályhelyzetről a kormány. Giorgia Meloni miniszterelnök vezetésével a környezetvédelmi, az infrastrukturális és közlekedési tárca vezetője, az európai források felhasználásért felelős miniszter, valamint a polgári védelem képviselői egyeztettek. A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a helyzet annyira súlyos, hogy az illetékes minisztériumok részvételével külön szakmai bizottság felállítására van szükség.
Kormánybiztos veszi kézbe a legsürgősebb intézkedések irányítását
Ezzel egy időben nemzeti vízhasználati akciótervet indítanak a tartományok és a helyi vízgazdálkodási szervek bevonásával. A terv célja a mielőbbi beavatkozás, új technológiák alkalmazása, esetleges közberuházások elindítása. Az utóbbiak esetében a kormány gyorsított eljárást ígér az Olaszországban közismerten lassú és nehézkes bürokrácia elkerülésére. A program részét képezi a 45 százaléknál is magasabb hálózati veszteség csökkentése, a vízmedrek tisztítása, valamint a vízkészlet felelősségteljes használatáról szóló lakossági érzékenyítő kampány. A vízszolgáltatókat és az öntözési vállalatokat tömörítő szövetség (ANBI) adatai szerint ivóvíz-adagolást kell bevezetni, amely már a következő hónapokban 3,5 millió lakost érinthet, de a vízkorlátozás 300 ezer agrárvállalkozás munkáját is megnehezíti. Az év elejétől 30 százalékkal kevesebb csapadék esett, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában, az északi térségekben az arány elérte a 40 százalékot. A Coldiretti termelői szövetség drámainak nevezte a helyzetet az ország éléskamrájának tartott Pó-alföldön, ahonnan az olasz nemzeti termékek egyharmada származik, és a tenyészállat-állomány közel fele található. A Coldiretti hangsúlyozta, hogy az aszály veszélybe sodorhatja Olaszország élelmiszerellátását, amit már az ukrajnai háború is erősen visszaszorított.
Tavaly az őszi-téli időszakban száz napig nem esett csapadék az észak-olaszországi térségben. Az idén még nem mértek ennyire hosszú száraz időszakot, de Veneto tartományban az év elején több mint egy hónapig nem esett.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő…
Tovább olvasom >AM: kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >