Olasz desszertkurzus
A VII. Olasz Gasztronómiai Világhét alkalmából az Olasz Külkereskedelmi Intézet a cukrászatot helyezte a középpontba, egyaránt érintve a hagyományokat és az innovációkat.
Az ipartestület közreműködésével novemberben szervezett tanfolyam célja az olasz cukrászat alapanyagainak és munkamódszereinek bemutatása volt. Az eseményen Angelo Gala mestercukrász mutatott be hagyományos és mentes desszerteket a tradíciók és az egészségtudatosság jegyében. A kétnapos képzésre az ipartestület tanműhelyében került sor: hét vendéglátóipari szakiskola tanulói ismerkedhettek meg az olasz cukrászat néhány titkával.
Gala mester nagy cukrászhagyományokkal rendelkező családból származik, nagyszülei az 1900-as évek elején kezdték a szakmát. Fiatal éveiben Ischia szigetén működő cukrászatokban gyarapította ismereteit, majd több mint 10 évig édesapja, az Európa-szerte ismert Giovanni Gala családi vállalkozásában tevékenykedett. 1992-ben Cento di Ferrarában kezdett dolgozni, a Grand Hotel Bologna di Pieve di Centóban, ebben az időszakban vált állandó résztvevőjévé az olasz és nemzetközi versenyeknek – kimagasló eredményekkel –, később tanácsadással és termékfejlesztéssel is foglalkozni kezdett. Világszerte vezet különböző szintű szakmai cukrászképzéseket. Ma a Nemzetközi Cukrászati, Fagylalt és Csokoládé Szövetség (FIPGC) elnökségi tagja.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/02/Olasz_opt-1024x577.jpeg)
A második nap a közös munkáról szólt
Angelo Gala személyében egy alázatos, szakmájáért rajongó cukrászt ismerhettek meg a résztvevők. A mester elismerően nyilatkozott a professzionálisan felszerelt tanműhelyről és rendkívül elégedett volt a számára biztosított körülményekkel.
Az esemény nyitónapján az Accademia Italiana della Cucina budapesti delegáció részéről Michele Fasciano úr köszöntette a cukrásztanulókat, és bemutatta a 70 éves szervezetet. Ismertette a célkitűzéseiket, amit röviden így lehet összefoglalni: hagyománytisztelet és innováció.
Gala mester kétnapos képzés első napján az egészségtudatos életmód jegyében a mentes cukrászsütemények készítését mutatta be a közel 25 fős, cukrásztanulókból és szakoktatókból álló csoportnak – a közös munkát a profi tolmácsolás tette zökkenőmentessé. A második nap a közös munkáról szólt: a résztvevők tradicionális olasz desszerteket készítettek, amelyek mindegyikéről a hallgatók megismerhettek egy-egy színes történetet is.
A kurzus kétnyelvű receptfüzete mindenki számára elérhető és letölthető az italianfestival.eu/olasz-gasztronomiai-vilaghet/ oldalról. //
A cikk a Trade magazin 2023.2-3. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Játékos fagylaltverseny
A Magyar Cukrász Ipartestület idén is a SIRHA Budapest cukrász…
Tovább olvasom >Minden tekintetben sikeres volt a SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás
Hatalmas sikerrel zárt az idei SIRHA Budapest. Kelet-Közép-Európa legjelentősebb nemzetközi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >