Októberben tovább csökkent a FAO élelmiszer-árindexe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 04. 12:48

Az ENSZ élelmezési ügynökségének világpiaci élelmiszer-árindexe októberben enyhén csökkent, ami a hetedik egymást követő havi csökkenés, és mintegy 14,9 százalékkal maradt el a márciusban mért történelmi csúcsértéktől.

A rizs árindexe 1,0 százalékkal emelkedett

Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) globálisan leginkább forgalmazott élelmiszer-alapanyagok árát követő árindexe októberben 135,9 pont lett, kissé alacsonyabb a szeptemberi 136,0 pontnál. A szeptemberi értéket felülvizsgálat után 136,3 pontról módosította 136,0 pontra a FAO.

Az index az idén márciusban 159,7 ponton érte el rekordját. Az azóta tartó csökkenéssel együtt is az index októberi értéke még 2,0 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az árindex a világjárvány előtt 2019-ben éves átlagban 96,1 ponton állt. A 2020-as index 98,1 pont, a 2021-es pedig 125,7 pont volt.

Az élelmiszerárak októberi széleskörű csökkenését a gabonaárak emelkedése ellentételezte októberben. A gabonaindex 3,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza árindexe 3,2 százalékkal, főként az ukrajnai export bizonytalan kilátásai, valamint a lefelé módosított amerikai készletek miatt. A rizs árindexe 1,0 százalékkal emelkedett.

Ezzel szemben a növényolajok árindexe októberben 1,6 százalékkal csökkent, és közel 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A napraforgóolaj nemzetközi jegyzésének emelkedését a pálma-, szója- és repceolaj világpiaci árának csökkenése több mint ellensúlyozta.

A tejtermékek ára 1,7 százalékkal csökkent, a húsféléké 1,4 százalékkal, a cukoré pedig 0,6 százalékkal mérséklődött.

 

Kapcsolódó cikkeink