Októberben tovább csökkent a FAO élelmiszer-árindexe
Az ENSZ élelmezési ügynökségének világpiaci élelmiszer-árindexe októberben enyhén csökkent, ami a hetedik egymást követő havi csökkenés, és mintegy 14,9 százalékkal maradt el a márciusban mért történelmi csúcsértéktől.

A rizs árindexe 1,0 százalékkal emelkedett
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) globálisan leginkább forgalmazott élelmiszer-alapanyagok árát követő árindexe októberben 135,9 pont lett, kissé alacsonyabb a szeptemberi 136,0 pontnál. A szeptemberi értéket felülvizsgálat után 136,3 pontról módosította 136,0 pontra a FAO.
Az index az idén márciusban 159,7 ponton érte el rekordját. Az azóta tartó csökkenéssel együtt is az index októberi értéke még 2,0 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az árindex a világjárvány előtt 2019-ben éves átlagban 96,1 ponton állt. A 2020-as index 98,1 pont, a 2021-es pedig 125,7 pont volt.
Az élelmiszerárak októberi széleskörű csökkenését a gabonaárak emelkedése ellentételezte októberben. A gabonaindex 3,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza árindexe 3,2 százalékkal, főként az ukrajnai export bizonytalan kilátásai, valamint a lefelé módosított amerikai készletek miatt. A rizs árindexe 1,0 százalékkal emelkedett.
Ezzel szemben a növényolajok árindexe októberben 1,6 százalékkal csökkent, és közel 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A napraforgóolaj nemzetközi jegyzésének emelkedését a pálma-, szója- és repceolaj világpiaci árának csökkenése több mint ellensúlyozta.
A tejtermékek ára 1,7 százalékkal csökkent, a húsféléké 1,4 százalékkal, a cukoré pedig 0,6 százalékkal mérséklődött.
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve…
Tovább olvasom >A kedvezőtlen időjárás miatt sosem látott magasságban a kávébab ára
A kávé világpiaci ára többéves csúcsot döntött 2024-ben, miután 38,8%-kal…
Tovább olvasom >FAO: a globális élelmiszerárak minimálisan emelkedtek márciusban
Márciusban alig változtak, minimálisan emelkedtek a globális élelmiszerárak az ENSZ…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >