Október 16. – Az élelmezési világnap
Az október 16-án tartott élelmezési világnap alkalmából minden évben olyan témák kerülnek fókuszba, mint az élelmezésbiztonság, az éhezés elleni küzdelem vagy a bolygóbarát étkezés. Sokan nem tudják azonban, hogy egyéni szinten is sokat tehetünk, ugyanis az otthonunkban kialakított, felelős élelmiszer-gazdálkodással, a tudatos konyhai kis- és nagyháztartásigép beszerzésekkel és egy kis odafigyeléssel mind hozzájárulhatunk egy élhetőbb jövő megteremtéséhez.

A Gorenje kis és nagyháztartási készülékeinek termékfejlesztéseinél minden esetben kiemelt szerepet kapnak a fenntarthatósági szempontok
1979-ben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), Romány Pál, magyar mezőgazdasági miniszter javaslata alapján nyilvánította október 16-át élelmezési világnapnak. Célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára és tudatosítsa az emberekben, hogy az otthoni felelős élelmiszer-gazdálkodás megteremtése könnyebb, mint hinnénk.
Éjszakai nassolás? – Az AdapTech tudja, de nem árulja el senkinek!
Számos Gorenje modell rendelkezik AdaptTech rendszerrel, amelynek fő feladata, hogy állandó hőmérsékletet tartson fenn a hűtőszekrényben, attól függetlenül, hogy mikor és milyen gyakran nyitják ki az ajtaját. A készülék lényegében figyeli a használati szokásokat és annak megfelelően állítja be működését, így megakadályozva a hőmérséklet emelkedését. Ennek köszönhetően az élelmiszerek tovább maradnak frissek, így csökkentve az élelmiszer-pazarlást.
A NoFrost Plus szuperereje
Az egyik legbosszantóbb dolog, amikor a jég felhalmozódása miatt nem fér több dolog a fagyasztónkba, miközben alig található benne néhány étel. Ennek a problémának a kiküszöbölésére fejlesztették ki a NoFrost Plus rendszert, ami az egyik leghatékonyabb a piacon. A fagyasztórekeszbe épített funkció megakadályozza a jégképződést, ami egyrészt alacsonyan tartja a készülék energiafogyasztását, emellett szükségtelenné teszi a leolvasztást és a belső tér állandó tisztítását is elfelejthetjük.
IonAir és MultiFlow 360°
Ezek a rendszerek ugyanis biztosítják, hogy egészen pontosan ugyanolyan hideg legyen az alsó fiókokban, mint az ajtó rekeszeiben, vagy akár a legfelső polcon.
A fejlett ventilátorrendszer a dinamikus hűtési technológia révén egyenletesen oszlatja el a levegőt és egyenlíti ki a hőmérsékletet az egész hűtőszekrényben. A negatív ionokkal dúsított levegő a természetes mikroklímát imitálja, amely révén az élelmiszerek hosszabb ideig őrzik meg frissességüket. Mi több, bármilyen típusú élelmiszert elhelyezhetünk bármelyik hűtőpolcon, hiszen megszűnnek a hőmérsékletkülönbségek.
Kapcsolódó cikkeink
Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >