OKSZ kontra Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 15. 00:02

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben adott hangot megdöbbenésének a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal január 29-i, az élelmiszer-kódexszel kapcsolatos állásfoglalása kapcsán.

A hivatal a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény alkalmazásának hatósági végrehajtási szempontú áttekintéséről adott ki állásfoglalást, mely az OKSZ szerint több pontban ellentétes a hivatal korábbi, szakmai egyeztetéseken képviselt álláspontjával.
A kereskedők és a beszállítók a közlemény január 29-i kiadását megelőző hónapokban a Hivatal korábbi állásfoglalásai alapján kötötték a beszállítói szerződéseket. A törvény 2009. október 13-i országgyűlési elfogadását követően a szerződéskötési munka rendkívüli erőfeszítést igényelt a kereskedőktől és a beszállítóktól egyaránt, mivel a törvény február 1-től már a joganyagnak megfelelő szerződési kikötéseket követelte meg. A január 29-i új, a korábbiakkal ellentétes tartalmú állásfoglalás ezért rendkívüli zavarokat okoz a kereskedők és a beszállítók számára a törvény alkalmazásában, mivel egyrészt megkérdőjelezi a korábban kötött megállapodásokat, másrészt ellehetetleníti a folyamatos üzletkötést, meggátolva előkészített szerződések megkötését is.
Az OKSZ szerint a Hivatal nem határozhat meg olyan végrehajtási feltételeket, melyeket a törvény egyáltalán nem tartalmaz, vagy a joganyagból nem vezethető le, továbbá ellentétes más jogszabállyal.
A Hivatal következetlen, ellentmondásos jogszabály értelmezési magatartása miatt az OKSZ az Alkotmánybíróság állásfoglalását kéri a joganyagról és megkeresi az Európai Bizottságot is.




Kapcsolódó cikkeink