Ökoturisztikai Oktatóközpontot adtak át Szombathelyen
Több mint 200 millió forintos beruházást követően kedden délelőtt Szombathelyen átadták az országos védettségű a kámoni arborétum ökoturisztikai látogató- és oktatóközpontját.
A 800 négyzetméter alapterületű kétszintes épületet, amelyben konferencia és oktatótermek és kiállítóterek is találhatók és amely egyben az arborétum új bejárataként is szolgál, V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere adta át.
A kormányzat megpróbál minden jogszabályi kötöttséget elhárítani ami a vidék számára fontos falusi turizmust és ökoturizmust akadályozhatja – mondta a vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
A turisztikai vonzerő növelése érdekében segítik az ökopiacok nyitását, tették lehetővé a disznóvágást és a turisták számára is falusi vendégasztalok kínálását, de ugyanebbe a sorba tartozik az őshonos gyümölcsfajták újratelepítésének támogatása is – fűzte hozzá.
Az avatóünnepségen Borovics Attila a kámoni arborétumot is gondozó Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója arról szólt, hogy a 25 hektáros arborétumban a fejlesztéseknek köszönhetően megújították a növényzet jelentős részét is, 5,4 kilométer hosszú, három tanösvényből álló hálózatot alakítottak ki. Az arborétumban 10 hektárt foglal el az a terület, amelyet az intézet szakemberei tudományos célokra, az erdőtelepítésre alkalmas fafajták kikísérletezésre használnak, így az már egyfajta „erdészeti fajtamúzeumként” is bemutatható.
A beruházáshoz az Európai Unió 85 százalékos támogatást nyújtott, hiszen az része „Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpokalja fejlett aktív ökoturisztikai hálózatába” elnevezésű projektnek.
Ennek keretében építették fel Lukácsháza közelében a Csömötei-kilátót és tájházat, épült ki a Kámoni Arborétumot az Írottkővel összekötő 22 kilométeres túraútvonal, amely érinti a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumot, a Herényi Kerékpáros és Kulturális Központot, a gencsapáti Halomsírmezőt és a Szentkút búcsújáróhelyet, a gyöngyösfalui Holdfényilget kalandparkot, valamint a lukácsházai biotájházat is.
A szerteágazó projekt megvalósítására a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében pályázati forrásokból eddig összesen több mint 343 millió forintot fordítottak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >