Okos megoldások, melyekkel akár többszáz fürdőkádnyi vizet is megspórolhatunk
A Föld vízkészlete állandó, ugyanakkor mindössze 1 százaléka alkalmas emberi fogyasztásra. A népességszám növekedésével dinamikusan nő az emberiség vízigénye, miközben a túlzott fogyasztás, az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés is veszélyeztetik az édesvízkészleteket. Március 22-e a víz, április 22-e pedig a Föld világnapja, így tavasszal több alkalmunk is van arra, hogy tudatosabb szokásokat alakítsunk ki, és lecsökkentsük háztartásunk vízlábnyomát. A fenntartható vízgazdálkodás és az okos vízfelhasználás ugyanis kulcsfontosságúak a jövő szempontjából.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/04/Pilar-3-1024x683.jpg)
kép: Mofém Zrt
A világ népessége évente mintegy 4 ezer milliárd köbméter vizet fogyaszt el, beleértve a háztartási felhasználást, az ipart, a mezőgazdaságot és más területeket is. Magyarországon az egy főre jutó hazai vízfogyasztás napi 100 liter körül mozog, ami ugyan kevesebb a globális átlagnál, a vízhiány tüneteivel mégis egyre súlyosabban szembesülünk. Elég, ha csak a 2022-es év nyarára gondolunk, amely a kutatók szerint az elmúlt 48 év legsúlyosabb aszályát hozta el hazánkba.
A klímaváltozás, az ökológiai egyensúly felbomlása és a túlzott vízfelhasználás miatt több régió is egyre gyakrabban szembesül vízhiánnyal. Az aszályok jelentős hatással vannak a mezőgazdaságra, az ivóvízellátásra és az ökoszisztémára is, ezért napjainkban mindennél fontosabb odafigyelni az okos és fenntartható vízfelhasználásra.
Tudatosabb vízhasználat a háztartásokban
Az ökológiai lábnyomunk csökkentése és a vízhasználatunk hatékonyságának javítása mind hozzájárulhatnak a vízforrások megóvásához. A legfontosabb, amit megtehetünk a takarékoskodás érdekében, hogy fogmosáskor, szappanozáskor elzárjuk a csapot: ezzel akár a felére is tudjuk szorítani az átlagos napi vízfelhasználásunkat. A másik hatékony megoldás, ha a hagyományos csaptelepeket víztakarékos kialakítású modellekre cseréljük otthonainkban.
A több, mint 120 éves, hétszeres MagyarBrands-díjas MOFÉM márka Pilar csaptelep-családját a környezettudatosság jegyében alkották meg. A mosdó csaptelepeket átfolyáskorlátozó elemmel látták el, melynek köszönhetően a vízátbocsátás nyomástól függetlenül 5 liter/perc. Ez számokra lefordítva évi több mint 28 000 liter víz megtakarítást jelenti, vagyis egy Pilar mosdó csapteleppel egy év alatt annyi vizet tudunk megspórolni, ami elég lehet 280 fürdéshez.* **
A csaptelepek középállásban először csak hideg vizet engednek, ami évente több mint 810 kWh energiamegtakarítást jelent – ez 165 gépi mosásnak felel meg.* *** Az ólommentes sárgaréz alapanyag miatt pedig gyártása jóval kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint a hagyományos ötvözeteké.
Víztakarékos mosogatás és öblítés
Nemcsak a fürdőszobában, de a konyhában is sokat spórolhatunk vízfogyasztásunkon. A legtudatosabban akkor járunk el, ha mosogatógépet használunk, és csak akkor indítjuk el, amikor maximálisan kihasználtuk a kapacitását. Ha pedig kézzel mosogatunk, akkor érdemes víztakarékos modelleket választani. A Pilar konyhai csaptelep-kollekciójában szintén megtalálhatók az átfolyáskorlátozó-elemmel ellátott rendszerek, melyek levegővel dúsítják a vizet, így érzetre ugyanolyan erős vízsugarat adnak, mégis feleannyi vizet használnak.
A víztakarékosság szó hallatán a legutoljára jut eszünkbe az a szaniter, ami az egyik legtöbb vizet használja el háztartásunkban, ám használata szükségszerű és gyakori. Egy-egy vécélehúzáskor akár 11-26 liter értékes ivóvizet használunk el az öblítésre, ami akár negyede-ötöde is lehet teljes napi vízfogyasztásunknak. A legegyszerűbb megoldás ennek mérséklésére, ha olyan vécéberendezést választunk, amely gyárilag korlátozza a vízfelhasználást, így nem nekünk kell rá figyelni.
A Strohm Teka letisztult megjelenésű modelljei között találunk olyan kialakításúakat, melyek lehúzásonként maximum 4 liter vizet használnak, jelentős mennyiségű vizet spórolva meg ezzel. Fontos figyelni arra is, hogy a 2,6-4 literes dupla öblítéssel rendelkező, kifejezetten környezetbarát modellek más épületgépészeti megoldásokat is igényelnek, így egy ilyen választás esetén már a ház csövezése is fontos, hogy a víztakarékos megoldás ne okozzon kényelmetlenséget. Amennyiben a ház/lakás csövezése nem teszi lehetővé a nagyon víztakarékos megoldást, ám nem szeretnénk az egészet felújítani, úgy jó kompromisszum lehet a szintén víztakarékos 3-6 literes dupla öblítésű WC tartály választása. Így környezetünket is óvjuk a takarékos vízhasználattal, és mégsem kell teljes felújításba kezdeni.
A víztakarékosság persze csak az egyik pillére a környezettudatos háztartás kialakításának. Az energiatakarékos berendezések, a korszerű szigetelés, az ételpazarlás mérséklése, valamint a szelektív hulladékgyűjtés is mind sokat jelentenek ökológiai lábnyomunk csökkentése szempontjából.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben
A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben,…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >