Nyolcszáz üzlettel bővíti hálózatát az Aldi US 2028 végéig
Eddigi legnagyratörőbb tervét jelentette be az Aldi Egyesült Államokbeli terjeszkedésével kapcsolatban. A kiskereskedő 2028 végéig 800 üzlettel kívánja bővíteni hálózatát részben új üzletek nyitása, részben pedig üzletátalakítások révén.
Terveivel összhangban az Aldi lezárta a Southeastern Grocers (SEG), valamint annak tulajdonában álló Winn-Dixie és Harveys Supermarket láncok akvizícióját, amely jelentős növekedést eredményezhet a délkeleti régióban, hiszen az üzletek száma Alabama, Florida, Georgia, Louisiana és Missisippi államban mintegy 400-zal nő.
Az Aldi több mint 9 milliárd dollárt fektet az elkövetkező öt évben a terjeszkedésbe. A diszkontlánc megszilárdítja a már most is erőteljes jelenlétét északkeleten és középnyugaton, és 2028 végéig mindkét régióban közel 330-zal bővíti üzletei számát. A vállalat nyugaton is növelni kívánja jelenlétét további lokációk létesítésével Dél-Kaliforniában és Phoenixben – és új olyan új városokban való megjelenéssel, mint Las Vegas.
Az új üzletnyitásokon keresztüli organikus növekedés mellett a következő néhány évben „jelentős” számú Winn-Dixie és Harveys szupermarket is Aldivá alakul át. Az illinois-i székhelyű kiskereskedő a nyár közepén kezdi meg az üzletek fokozatos átépítését: várhatóan 2024 második felében mintegy 50 üzletben kezdődnek meg a munkálatok, hogy többségük 2025-ben Aldi-üzletként nyisson meg újra.
A terjeszkedés során a vállalat célja továbbra is az, hogy pozitív hatást gyakoroljon a közösségekre, és garantálja, hogy környezeti lábnyoma nem növekszik az üzletek számával együtt. Ezért az Aldi olyan fenntartható elemekkel építi és alakítja át az üzleteket, mint például az energiahatékony LED-világítás, környezetbarát hűtőrendszerek, napelemes rendszerek a tetőkön.
A 38 államban több mint 2200 üzletet üzemeltető Aldi U.S. több mint 45 000 főt foglalkoztat – írja a Chain Store Age.
Kapcsolódó cikkeink
A Gen Z vásárlási szokásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI-áruházakban vezeti be a Red Bull új termékét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >