Nyolchavi mélypontra jutott a fogyasztói hangulat a világ legnagyobb gazdaságában
Nyolchavi mélypontot ért el júliusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban – derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Júliusban a fogyasztói hangulatindex előzetes, becsült értéke az utóbbi nyolc hónap legalacsonyabb szintjére, 93,1 pontra csökkent a júniusi 95,1 pontról.
Elemzők 95,0 pontos végleges értéket vártak júliusra.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója a júniusi 83,9 pontról 80,2 pontra csökkent júliusban, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató pedig 112,5 pontról 113,2 pontra emelkedett.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás júliusban 2,7 százalékra nőtt a júniusi 2,6 százalék után, az öt-tíz éves inflációs várakozás pedig a júniusi 2,5 százalékos szint után júliusban 2,6 százalék volt.
A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz embert kérdeznek meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben a Michigani Egyetem felmérése alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Conference Board: romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban októberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az amerikai piacfüggőség komoly versenyhátrányt jelenthet az exportban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
