Nyolcezer éves edényekben találták meg „a világ legrégibb borának” nyomait
Két grúziai ásatási helyen nyolcezer éves agyagedények cserepein találtak kanadai tudósok olyan vegyületeket, amelyeket a borkészítés legrégibb nyomainak tartanak – számolt be róla a BBC.
Az edények némelyikén szőlőfürt és táncoló férfiak képeit is felfedezték a tudósok, akik eredményeiket az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) tették közzé.
Korábban a borkészítés legrégibb bizonyítékának azokat a maradványokat tartották, amelyeket 7000 éves iráni cseréptöredékekben azonosítottak.
„Úgy véljük, a miénk a legkorábbi bizonyítéka annak, hogy a vadon termő eurázsiai szőlőt borkészítésre háziasították. A bor az általunk ismert nyugati civilizáció egyik központi eleme: orvosságként, a társas együttlét katalizátoraként és értékes vagyontárgyként került a vallási rítusok, a gyógyszerkészítés, a főzés, a gazdaság és a társadalom életének fókuszába az ősi Közel-Keleten” – magyarázta Stephen Batiuk, a Torontói Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
Az agyagedényeket két újkőkor faluban találták meg Tbiliszitől mintegy 50 kilométerre délre. A borkészítés kémiai lenyomatát nyolc agyagedényben fedezték fel, a legidősebb nagyjából a Kr.e. 5980-as évekből származik.
A kvevrinek nevezett nagy korsókat, melyek az ősi agyagedényekhez hasonlítanak, az országban ma is használják borkészítésre – mondta David Lordkipanidze, a georgiai Nemzeti Múzeum igazgatója, aki a kutatásban segített.
Batiuk szerint valószínű, hogy a bort az újkőkori ember a mai „kvevri-módszerhez” hasonlóan készíthette: a szőlőt összepréselték, a gyümölcshúst, a szárat és a magokat együtt erjesztették.
A világ legkorábbi ismert, nem szőlőből erjesztett borának, egy rizsből, mézből és gyümölcsökből készült alkoholos ital nyomait Kínában találták, a lelet nagyjából Kr.e. 7000-ből származik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Az intenzív felderítés újabb FD-vel fertőzött területeket tárt fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új identitást kap Zala: a Hegyke bor új fejezetet nyit a magyar borászatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz napon át ünneplik az Egri Bikavért – gasztronómia, pincetúrák és gálaest az Egri borvidéken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >