Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszer-pazarlás Magyarországon
A Nébih 2024-es felmérése szerint a magyar háztartások évente átlagosan 21,5 kilogramm élelmiszert dobnak ki feleslegesen – 2016-hoz képest ez 35%-os csökkenést jelent. Az eredmény biztató, de még mindig 206 ezer tonna élelmiszer vész kárba évente.

Működik a tudatos személetformálás, közelítünk az EU-s irányelvhez
A cikk a Trade magazin 2025/11. lapszámában olvasható.
A Nébih immár nyolcadik éve méri a hazai háztartások élelmiszerhulladék-termelését. A 2024-es adatok szerint egy magyar fogyasztó évente 59,7 kilogramm élelmiszer-hulladékot termel, amelynek 36%-a megelőzhető lenne. Ez fejenként 21,5 kilogramm pazarlást jelent – 11,6 kilóval kevesebbet, mint 2016-ban. A megtakarítás gazdasági értéke is jelentős: egy négytagú családnál évente közel 160 ezer forintnyi étel kerülhetne inkább az asztalra, mint a kukába.
A leggyakrabban kidobott ételek továbbra is a készételek (8,7 kg/fő/év), zöldségek és gyümölcsök (4,5 kg), valamint a pékáruk (2,8 kg). A Nébih szerint a javulásban szerepet játszik a szemléletformálás, a Maradék nélkül program, valamint a fiatalabb, tudatosabb generáció. A háztartások fele már komposztál, és 83%-uk úgy véli, tovább tudja csökkenteni saját élelmiszer-hulladékát. A következő cél az EU-s irányelv szerinti 30%-os csökkentés elérése 2030-ig – ehhez a Nébih újraindítja a 2025-ös mérési programját, amelyhez háztartások jelentkezését várja.
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: tavasszal is tehetnek a szőlőtermelők az aranyszínű sárgaság ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetközi vetőmag-mintavételi workshop: 15 országból érkeznek szakemberek Magyarországra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar-szerb élelmiszeripari felnőttképzési program indult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

