Nyitott pincék, pünkösdi hal- és vadünnep Szekszárdon
Nyitott pincékkel és több mint harminc kulturális programmal várja a közönséget a most első alkalommal rendezendő Pünkösdi Hal- és Vadünnep Szekszárdon – közölték a szervezők pénteken a tolnai megyeszékhelyen.
A pénteken kezdődő, négynapos rendezvényről tartott sajtótájékoztatón Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere elmondta: a programokat a gasztronómia, a Gemenc ízei és a szekszárdi bor köré szervezik. A Béla király téren felállítandó gasztroudvarban három helyi étterem 3000-3500 adag étellel készül.
Keszthelyi Szabolcs, a Szekszárdi Vendéglátók Kerekasztalának elnöke a szarvasgulyás, pontyhalászlé, vadpörkölt és sült keszeg mellett olyan különlegességeket ígért, mint a lángosban sült harcsa, haltepertő és házilag füstölt pisztráng.
Eszterbauer Ildikó, a Szekszárdi Borászok Céhének tagja elmondta, hogy a város történelmi főterén nyolc borászat és a Garay Élménypince kínálja majd borait. A nyitott pincék keretében szombaton és pünkösd vasárnap délelőtt 11-től este hat óráig 21 szekszárdi borászat várja a vendégeket , de korlátozott számban pénteken és hétfőn is fel lehet keresni pincéket. A helyszínekre a Béla király térről fél óránként induló autóbuszokkal lehet eljutni.
Halmai-Nagy Róbert, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója a kulturális programok között a szombat este a Béla király téri színpadon fellépő Boban Markovic Orkestar koncertjére, valamint a szintén szombaton este látható Somnakaj című Gipsy musicalre hívta fel a figyelmet. Vasárnap a Budapest Bár, és a fénytechnikát a tánccal ötvöző Dirty Led Light Crew, hétfőn Orosz Zoltán harmonikaművész lép színpadra, de játszik a négy nap alatt a Honeybeast, a Fourtissimo, a Mystery Gang és a Magyar Vista Social Club is, a gyerekeket pedig délelőttönként koncertek, bábszínház, játszóház várja.
A pünkösdi programsorozathoz kapcsolódik a hazai nemzeti parkok találkozója: pénteken tíz nemzeti park mutatkozik be a kulturális központ körüli parkban, ahol őshonos háziállatokat – kutya- és juhfajtákat – is felvonultatnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MOHOSZ: a magyarországi vizek fogási rangsorában a Balaton az első
A Balatonból tavaly 633 tonna halat fogtak ki a horgászok,…
Tovább olvasom >Ez volt a 2024. év a horgászat és a halgazdálkodás világában
Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti,…
Tovább olvasom >Rekordév a halgazdaságokban – de még mindig kevés halat eszünk
A 2024-es év kiemelkedően sikeres volt a magyar haltermelés számára:…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >