Nyílik a legújabb magyar gyógyfürdő Makón

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 01. 19. 12:00

Pénteken adják át a Makói Gyógy-és Termálfürdőt, amelynek fejlesztése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segítségével az augusztusi tűzeset ellenére is huszonhat hónap alatt befejeződött. Az Új Széchenyi terv keretében megvalósuló 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően Makó városa egy nemzetközi színvonalú fürdővel gazdagodott, amely száz embernek ad közvetlenül munkát.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a fejlesztés hozzájárul a város és a térség versenyképességének növeléséhez és a foglalkoztatottság bővítéséhez. A fürdőben száz ember dolgozik majd alkalmazottként, de a turisztikai nagyberuházás néhány éven belül további négy-hatszáz munkahelyet teremt közvetetten a vendéglátás, a kereskedelem és az idegenforgalom területén. A vendégszám nagyarányú növekedésére számítanak, hiszen az előzetes becslések szerint legalább 25 százalékkal nő a külföldi látogatók száma.

A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész által tervezett fürdő a világhírű építész életművének egyik utolsó munkája. Formáját a Makovecz Imre épületeire jellemző ívelt kupolák, égbetörő oszlopok és ragasztott fa tetőszerkezetek határozzák meg. Az épület hangulatát különlegessé teszi az is, hogy az óriási fafelületek mellett hatalmas üvegablakok bocsátják be a napfényt. (penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink