Nyereségesebb agrárév lett az idei

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 12. 17. 00:00

2008-ban a tavalyihoz képest 5-6 százalékkal nő az agrárgazdaság nyeresége, és várhatóan eléri a 150-152 milliárd forintot.

 Az agrárexport bevétele
már szeptemberben elérte a 4,2 milliárd eurót,
tavaly egész évben 4,6 milliárdot tett ki –
jelentette be Gráf József agrárminiszter a
Magyar Agrárkamara tisztújító
küldöttgyűlésén.

Két ilyen egymást követő
ellentmondásos év után óriási
eredményként jelentette be Gráf József
miniszter, hogy az előzetes számokból következően
arra lehet számítani, hogy a magyar mezőgazdaság
összesített eredménye az idén 5-6
százalékkal lesz magasabb, mint tavaly. A kettős
könyvelést készítő nagyobb vállalkozások
74-75 milliárd, míg az egész ágazat
150-152 milliárd forint nyereséget érhetnek el.
A Magyar Agrárkamara küldöttgyűlésén
Gráf József bejelentette azt is, hogy 2009-ben agrár-
és vidékfejlesztés támogatására
460 milliárd forint áll majd rendelkezésre,
ennek 71,5 százaléka uniós támogatás.
A tárcavezető elmondta azt is, hogy év végéig
110-120 milliárd forint földalapú támogatást
utalnak ki a gazdálkodóknak, s januárban
számottevően gyorsítják a beruházási
támogatásokkal kapcsolatos elszámolást,
melyben most 3 hónapos késés tapasztalható.

A miniszter megköszönte azt a
15 éves munkát, melyet a kamara és élén
Csikai Miklós elnök végzett. Kiemelte, hogy a
kamara által kiépített és működtetett
202 fős tanácsadó rendszer, a számítógépes
hálózatra alapozott Gazdasági Információs
Szolgálat óriási segítséget jelent
a gazdálkodóknak az uniós támogatások
igénylése, a regisztráció, a tájékoztatás
terén. S mint mondta, a jövőben is bátran lehet
alapozni a kamara munkájára.

Nem véletlenül szólt
a miniszter Csikai Miklósról. A Gábor Dénes
díjjal is kitüntetett kertészeti szakember ugyanis
leköszönt posztjáról. Utóda dr.
Forgács Barna, eddigi alelnök lett. A Magyar Agrárkamara
főtitkára Ebele Ferenc maradt, míg a három
alelnök Koncz György, Kun Mihály és Szukics
József lett.


 

Kapcsolódó cikkeink