Nyereményt érnek a magyar szívecskék
Minden korábbinál erősebben indítja az évet a Magyar Termék Nonprofit Kft., amely az év első négy hónapjában két hálózatspecifikus és egy országos nyereményakcióval is segíti a védjegyhasználói értékesítését. A sort februárban az Auchan kezdte, ahol a Magyar Termék története során először szervezett nyereményjátékot.
Az akcióban vásárlók már egy védjegyes hazai termék megvásárlásával magyar szívecskét szerezhetnek a játék microsite-ján, ezzel pedig részt vehetnek a napi és heti nyeremények sorsolásán. Azok a játékosok, akik legalább három magyar szívet gyűjtenek, vagyis legalább három terméket vásárolnak, indulnak a fődíj sorsolásán. A játékban háztartási berendezéseket nyerhetnek a vásárlók, fődíjként pedig egy Electrolux hűtőszekrényt. A testre szabott Auchan-akcióhoz 18 védjegyhasználó gyártó csatlakozott termékeivel. Számukra egyedülállóan kedvezményes lehetőséget jelent ez a közösségi promóció, hiszen annak költsége egyenlő arányban oszlik meg a cégek között.
A márciusban záruló Auchan-nyereményakciót újabbak követik, az idén először pedig a védjegyhasználók nagy érdeklődésére való tekintettel már nemcsak ősszel, hanem tavasszal is elindít egy országos játékot a Magyar Termék. //
Kapcsolódó cikkeink
Magyarországra érkezett a Sensobus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Marhahúsért is érdemes az Auchanba menni, mert továbbadják az ÁFA-csökkentést a vásárlóknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Ads Interactive Media Group értékesíti 2026-tól az Auchan Magyarország Kft. áruházainak retail média felületeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatosabb fehérjefogyasztásra buzdítanak a dietetikusok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új év, tiszta kezdet: ezért érdemes több bioélelmiszert fogyasztani
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
