Nyáry Krisztián: „A társadalmi érvényesüléshez már nem szükséges az olvasottság”

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2021. 06. 21. 19:00

Ha a nyomtatott könyv ötszáz évig kitartott, ki fogja bírni a következő időszakokat is, véli Nyáry Krisztián, író, a Líra csoport kreatív igazgatója, aki többek között olyan témákat feszegetett Krizsó Szilviával a FutureTalks podcastjában, mint a nyomtatott és a digitális szövegolvasás hatásának összehasonlítása, az IQ és a könyvolvasás összefüggése, valamint a streaming kultúra térnyerése.

Nyáry Krisztián szerint, noha a könyvkiadást sokszor temették már, mégis, olyan szakmáról van szó, ami az elmúlt félezer évben nem sokat változott, ráadásul nem találtak még fel semmi olyat, ami helyettesíteni tudná a könyvet.

– Egy ufó nem mondaná meg egy 5, 10, 20 évvel ezelőtti telefonról, hogy az ugyanaz a készülék, mint ami most a zsebünkben van, de a könyv ugyanúgy néz ki, mint 500 éve, mutat rá az író. Ami a könyvforgalmat illeti, a negatív jóslatok ellenére a tavaly karácsonyt megelőző időszak „a világtörténelem legnagyobb könyvfogyását produkálta.”

Nyáry Krisztián író

Nyáry Krisztián egy tavaly készült Tárki-felmérés kapcsán elmondta: van 800 ezer magyar felnőtt az országban, akik évente 30-50 könyvet olvasnak el. Természetesen szó esett a digitális információk dömpingjéről is. Ennek hatásait elemezve Nyáry Krisztián úgy fogalmazott: egy átlag nyugati ember annyi szöveges információnak van kitéve egy nap alatt, mint egy Shakespeare-korabeli ember egész életében.

Krizsó Szilvia

A beszélgetésben szó esett még Nyáry Krisztián olvasási szokásairól, most íródó könyvéről és podcastjáról, arról, miért kapudrog a Harry Potter-sorozat, valamint a könyvkiadás kockázatairól is.

Future Talks

A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:

Youtube:

https://www.youtube.com/watch?v=6O331HFz_f4

Facebook:

https://www.facebook.com/trademagazin.hu

Soundcloud:

https://soundcloud.com/trade-magazin

Spotify:

https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu

Trade magazin:

https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/

Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.

 

 

Kapcsolódó cikkeink