Nyárra elfogy a cégek pénzügyi tartaléka
A magyar kkv-k felét mérsékelten, 44 százalékukat azonban nagymértékben érintette a koronavírus – derült ki a K&H ügyfelei körében április közepén folytatott felmérésből.
A kár mértékét tekintve jelentős eltérés mutatkozik az egyes ágazatok között. A vírusjárvány egyik legnagyobb vesztese egyértelműen a turizmus: a szektor képviselőinek 85 százaléka számolt be arról, hogy visszafordíthatatlan vagy súlyos veszteség érte a hirtelen leállás következtében. Emellett az egyéb kereskedelem (53 százalék) és az élelmiszer-kereskedelem (48 százalék) érintett leginkább, a legkevésbé pedig a mezőgazdaságban (28 százalék) tapasztaltak komoly gondokat.
A cégek főként a belföldi kereslet elmaradását tapasztalták, emellett a cégen belüli munkafolyamataikat és munkakörülményeiket is drasztikusan át kellett alakítani. Több mint 60 százalékuk megszorító intézkedéseket vezetett be a károk mérséklésére, és a cégek harmada csupán egy-két hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik.
A vírusjárvány következtében kialakult helyzet gyors és drasztikus lépésekre kényszerítette a hazai kkv-szektort, amit az is mutat, hogy közel kétharmaduknak (62 százalék) szüksége volt arra, hogy valamilyen megszorító intézkedést vezessen be. A felmérésben részt vevő cégek 33 százaléka csökkentette a költségeket a szolgáltatások, havi kiadások lemondásával, minden negyedik cég (26 százalék) mérsékelte a dolgozók munkaidejét, 14 százalékuk pedig kevesebb aktív dolgozóval működik. //
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Derűre ború?
A legnagyobb hazai cégek gazdasági kilátásait és várakozásait vizsgáló K&H…
Tovább olvasom >Egy év alatt másfélszeresére nőtt az okoseszközös vásárlások száma
Folytatódik a digitális fizetések előretörése a K&H saját adatai szerint. Az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >