Nyáron is pörög a játékpiac – így vakációznak a kisgyerekes családok
Zsonglőrködés a szabadságokkal, erősítés a nagyszülőktől és táborok széles kínálata: indul a 10 hetes nyári szünet, ami alatt a teljes éves forgalom 20 százaléka realizálódik – derült ki a REGIO JÁTÉK előrejelzéséből. Felmérésük alapján a kisgyermekes családok kétharmada tervez idén nyaralást, míg táborba tízből 7 általánosiskolás-korú gyermek megy. A legnépszerűbbek a sport-, alkotó- és napközis táborok, árban legtöbben a 30-50 ezer forint közöttieket keresik. A megkérdezettek alig több mint egyharmada dolgozik olyan munkahelyen, ahol legalább a nyári szünetben családbarát megoldásokat nyújtanak a dolgozóknak.
A REGIO JÁTÉK friss kutatásából kiderült, hogy a magyar szülők 55 százalékának okoz nehézséget a gyermekfelügyeletet megoldani a nyári szünet ideje alatt. A legnagyobb segítséget ebben a helyzetben a nagyszülők, a táborok és a napközi jelenti. Az idén 10 hetes iskolai nyári szünetet a legtöbben úgy osztják fel, hogy 2 hét szabadságra megy az édesanya, 1,5-1,5 hetet tudnak kivenni az apukák és egyszerre mindkét szülő, 1 hét home office, további 2 hetet vállalnak a nagyszülők, 1 hét táborozás és 1 hét napközi – más hozzátartozó, barát vagy babysitter segítségét az esetek nagyon kis százalékában vesznek igénybe a családok.
A strandjátékok és a foci pörgetik a játékpiacot
A gyerekek nézőpontjából a nyár maga a felhőtlen szabadság, a kutatás szerint a kedvenc elfoglaltságok a szünetben a strandolás, a játszóterezés és a nyaralás.
„A nyári szezonban a teljes évi forgalom 20 százaléka realizálódik, amiből csak a strandjátékok 11 százalékot hasítanak ki: legtöbben vízipisztolyt, strandlabdát és úszógumit vásárolnak idén. A családok egynegyede egy új kerti medencére is beruház, ráadásul a labdarúgó-Európa-bajnokság miatt a focis játékok és a szurkolói termékek is jelentősen pörgetik a piacot. Ebből adódóan növekednek a kosárértékeink is, melyek online nyáron meghaladják a 17.000 forintot, az áruházakban pedig a 9.000 forintot”
– mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK ügyvezető-helyettese.
A kisgyermekes családok kétharmada indul nyaralni idén, ők rendszerint a Balaton-part, Horvátország, Olaszország, Görögország és Ausztria felé veszik az irányt. Az üdülést a megkérdezettek egynegyede megpróbálja 200 ezer forintnál kevesebből kihozni, de nagyrészt (32%) 200-350 ezer forint között gondolkodnak, további 22-22 százalék pedig a 350-500 ezer vagy 500 ezer forintnál magasabb költségeket is hajlandó fedezni.
Sporttáborba mennek a legtöbben
Tízből 7 általánosiskolás-korú megy idén táborba, a széles kínálatból egyértelműen a sporttáborok kerültek ki győztesként a felmérés alapján. Ezt a napközis és a kézműves, alkotótáborok követik, ezeken kívül az alsósok az erdei, a felsősök pedig a nyelvi táborokat választják még szívesen.
A megfelelő tábor kiválasztásának legfontosabb szempontja a biztonság, a gyermek érdeklődési köre, a programkínálat, a korábbi tapasztalatok és a lakóhelytől való távolság, ezeket követi csak az ár. A megkérdezettek többsége 30-50 ezer forintot (44%) szán egy táborra, vannak, akik 50-70 ezer forintot (23%), és olyanok is, akik a 75 ezer forintnál magasabb (19%) költséget is állják. 30 ezer forintnál kevesebből az esetek 14 százalékában szeretnék megúszni a tábort a szülők.
Aduász a nyári szünetben: családbarát munkahely
Ugyan a felmérésben résztvevők mindössze 37 százalékát támogatja a munkahelye a nyári szünet alatt bárminemű segítséggel, abban egyöntetűen egyetértettek a válaszadók, hogy nemcsak fontos szempont munkahelyválasztásnál a családbarát feltételek megléte, hanem ezek betartása a cégeknek hosszú távon kifizetődő. Azok a vállalatok, akik támogatják a családosokat, leggyakrabban a rugalmas munkaidő-beosztást, home office-t és annak a lehetőségét kínálják a szülőknek, hogy magukkal vihetik a gyerekeket a munkába. Ez utóbbi helyett azonban nagyobb igény mutatkozik extra anyagi juttatásra, céges napközire, táborra vagy részmunkaidős beosztásra.
A megkérdezettek átlagosan 14 nap szabadságot tudnak kivenni a nyári szünetben, ideális esetben viszont legalább 22 napnak örülnének a szülők.
A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a piacvezető REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint a 2024. június 13-17. között elvégzett online kutatásán alapulnak, melyben 1122, 14 éven aluli gyermeket nevelő szülő vett részt. A kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor alkalmas a magyar szülők és nagyszülők véleményének feltérképezésére.
Kapcsolódó cikkeink
Életnagyságú LEGO villamos Budapest utcáin
Különleges járművel találkozhatunk a főváros szívében, ami azzal csal sokak…
Tovább olvasom >Indul a karácsonyi roham a játékpiacon
Kezdetét veszi a hazai játékpiac legforgalmasabb időszaka: a karácsony előtti…
Tovább olvasom >A Lego továbbra is a fenntarthatóság útján: jelentős növekedés és zöld beruházások
A Lego cég az elmúlt időszakban kiemelkedő üzleti eredményeket ért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >