Nyár végi áremelkedés a mezőgazdaságban
Augusztusban mind a növényi termékek (22,1%), mind az állat és állati termékek (10,4%) ára két számjeggyel növekedett. Összességében a mezőgazdasági termelői árak 18,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A gabonafélék ára 2012 augusztusában 24,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ezen belül a búza ára 30, a kukorica és az árpa ára pedig több mint 21 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék termelőiár-indexe augusztusban 21,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyümölcsök ára 17,5 százalékkal emelkedett.
A vágóállatok termelői ára 13,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés felvásárlási ára kiugró, 20 százalékos, míg a vágómarha és a vágócsirke 7, illetve 9,6 százalékos árnövekedést mutat az előző év augusztusához viszonyítva.
2012 augusztusában az állati termékek ára az élő állatok áránál sokkal kisebb mértékben, 3,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Míg a tej ára 5 százalékkal csökkent, addig a tojásé 34,1 százalékkal növekedett.
A mezőgazdasági termelői árak 2012. január–augusztusi időszakban összességében 8,1 százalékkal emelkedtek a 2011. évi első nyolc hónap termelőiár-szintjéhez viszonyítva. A gabonafélék árindexe 4,4 százalékkal növekedett. A friss zöldségfélék és a gyümölcsök ára 14,8, illetve 8,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A burgonya ára átlagosan 30,8 százalékkal maradt az előző évi ár alatt. Az élő állatok és állati termékek ára – a tavalyi 14,4 százalékos növekedés után – idén további 12,3 százalékos emelkedést mutatott az előző év azonos időszakához mérten, amely főképpen a tojás árának mozgásával indokolható
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >