NÜSZ: már több mint 22 ezer helyen lehet fizetni Erzsébet-utalvánnyal
Béren kívüli juttatásként az Erzsébet-utalványt eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta, az étkezési jegyeket az országban több mint 22 ezer helyen fogadják el – közölte az MTI kérdésére az utalványokat forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft.
A tájékoztatás szerint az élelmiszer áruházláncok – CBA, Coop, Reál, Arzenál, Tesco, SPAR – és a Mol-benzinkutak mellett több ezer kis boltban és vendéglátóhelyen lehet fizetni az utalvánnyal.
Augusztus 1-jétől a települési önkormányzatok rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki. Emellett a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában.
Így az Erzsébet-utalvány már nemcsak béren kívüli, hanem szociális juttatásként is adható – közölte a NÜSZ.
Hétfőtől valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban beválthatók az Erzsébet-utalványok – hívta fel a figyelmet a SPAR Magyarország Kft.
A társaság közleménye szerint a cafetéria típusú és a szociális étkezési típusú utalvánnyal hétfőtől, míg a gyermekvédelmi típusú utalvánnyal november 15-étől lehet fizetni a 358 SPAR és a 31 INTERSPAR áruházban.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >