Növényvédelmi drónpilótákat képeznek a Debreceni Egyetemen
A precíziós mezőgazdaságban egyre meghatározóbb drónok alkalmazását segíti a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának új, gyakorlatorientált kurzusa: a növényvédelmi drónpilóták oktatása – közölte az egyetem sajtóközpontja csütörtökön az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)
Azt írták, a precíziós gazdálkodás egyre nagyobb mértékben támaszkodik az automatizált eszközök alkalmazására: egyebek mellett olyan különleges szenzorokkal felszerelt drónokat fognak alkalmazni, amelyek valós idejű mérésekkel azonnali talajtérképezésre képesek adott táblán belül. A közleményben idézték Harsányi Endrét, a DE agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettesét, aki azt mondta, a permetező drónok gyorsaságuk és precízségük miatt könnyen használhatók a kertészeti és szántóföldi növénytermésben is.
Így lehet felvételizni a képzésre
A most indított kurzuson a résztvevők drónpilóta- és növényvédelmi képzésben is részesülnek, az oktatás során nemcsak a precíziós mezőgazdasággal, hanem a precíziós növényvédőszer kijuttatásával is megismerkednek a hallgatók – tette hozzá. Az érdeklődőknek a jelentkezéshez rendelkezniük kell érettségi bizonyítvánnyal, B típusú jogosítvánnyal, A1-es, illetve A3-as drónpilóta-engedéllyel, továbbá egy 80 órás növényvédelmi képzéssel. Az utóbbi két feltétel teljesítéséhez szükséges képzés megszervezésében is segít a Debreceni Egyetem – jelezték.
Megjegyezték: a növényvédőszerek drónokkal való kijuttatásának jogszabálya kidolgozás alatt van, a drónok használatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is ellenőrzi. Ezért is meghatározó, hogy az egyetem intézete a Nébih regisztrált képzőintézménye.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Járványügyi zárlatot rendelt el a Nébih három somogyi sertéstelepen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
