Novembertől 150 Ft-ba is kerülhet egy tojás
Aszály, háború, forintgyengülés – az infláció a tojást se hagyja ki. Az utóbbi időben heti 20 forinttal drágult a tojás, novemberre így akár 150 forint is lehet az átlagára Magyarországon. Az Eurostat adatai alapján Európa-bajnokok lettünk, ugyanis 9,8 százalékkal nőtt itthon a tojás ára augusztustól szeptemberre.

Magyarország rekorder e téren, gyorsan nő a tojás ára
Ám az emelkedés nem ma kezdődött, a Forbes szerint az agrárszektor.hu már tavaly ilyenkor is azt írta, hogy csúnyán megszaladt a tojás ára Magyarországon. A cikk akkor átlagosan 35 és 50 forint közötti árakról számolt be. A KSH szerint tavaly szeptemberben 46,2 forintba került egy tízes kiszerelésű tojás darabja, míg idén ugyanebben az időszakban már 72,3 forint volt az átlagár – mutat rá az Index.
„Az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere adatai pedig 16 forintos emelkedést mutattak, így az október 10–16-i hétre az M-es méretű tojás darabja elérte a 108 forintot. Jelenleg 100-120 forint lehet a tojás átlagos fogyasztói ára”
– mondta a lapnak Németh Zoltán tojástermelő.
Sok jóra a jövőben sem számíthatunk:
„Elképesztő módon elszálltak a takarmányárak. Korábban rengeteg kukorica és búza jött be Ukrajnából az EU területére, ezen az útvonalon most akadozik vagy megszűnt a szállítás”
– fogalmazott Németh, hozzátéve: nem lenne szüksége az országnak kukoricaimportra, de az aszály megtizedelte mind a kukorica-, mind pedig a gabonatermést.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >