Növelte árbevételét tavaly a Gyulahús Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 14. 11:30

Az orosz embargó és az angol font esése ellenére öt százalékkal tudta növelni árbevételét tavaly az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. A vállalat idén az exportpiacok bővítésére koncentrál – nyilatkozta a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

hus

Daka Zsolt elmondta: míg 2015-ben 5 milliárd 44 millió forint volt az árbevételük, ez tavaly elérte az 5 milliárd 300 millió forintos határt, hozzátéve, hogy az eredményadatok március második felére válnak véglegessé.
Kifejtette: a 2015-ös, félmilliárd forintos nyereség várhatóan némileg visszaesik, ugyanis tavaly többet fordítottak marketingre, és az év második felében az alapanyagok drágulása is éreztette hatását. „Körülbelül 20-25 százalékos áremelkedés következett be a tőkehúspiacon az év eleji áfacsökkentés ellenére” – fogalmazott.
Daka Zsolt kifejtette: az árbevétel-növekedés mögött volumennövekedés áll, közel 480 tonnával több terméket gyártottak tavaly, mint egy évvel korábban.
Főként a belföldi piacok teljesítettek jól, több kereskedelmi partnerrel sikerült kapcsolatot kialakítani, több partner esetében sikerült bővíteni a termékkínálatot, illetve a nagyobb kereskedelmi láncok több boltban forgalmazzák a gyulai termékeket – magyarázta. „Bízunk abban, hogy sikerült a gyulai márkát visszaemelni a régi fényébe, illetve hogy jó úton haladunk ennek érdekében.”
Daka Zsolt az idei év egyik nagy feladatának az exportpiacok építését nevezte, export tekintetében ugyanis várhatóan stagnálást hoz a 2016-os év. Az orosz embargó jelentős kiesést jelent; az embargó előtt évi száz tonnánál többet exportáltak oda, most pedig nemcsak az orosz, hanem az egykori szovjet tagköztársaságok vevőit is elvesztették.
A társaság egyre bővülő mértékben exportál Angliába, ám a font Brexit miatt bekövetkezett gyengülése több tízmillió forintos árbevétel elmaradást okozott – magyarázta.
Korábban megpróbáltak betörni a szlovák és a lengyel piacra, de azt tapasztalják, hogy északon a magyarlakta sávig lehet terjeszkedni, azaz Szlovákiának a felvidéki részeire lehet bejutni a termékekkel; a lengyel piac pedig meglehetősen zárt, nagyon védik a hazai cégeket, a fogyasztók erősen nemzeti érzelmek alapján vásárolnak.
Jelenleg német, olasz és kazah kapcsolatokat építenek, az ügyvezető bizakodó, hogy ezek „tekintélyes volument jelentenek majd a jövőben”, még úgy is, hogy a németek nem feltétlenül a paprikás termékeket részesítik előnyben.
Hozzátette: idén részt vesznek egy holland és egy kölni élelmiszerkiállításon, és március elején Tokióba utaznak. Tavaly már jelen voltak a távol-keleti ország expóján, de tudják, hogy a japánok hosszabb idő alatt hozzák meg a döntést. „Ha mi nem mutatjuk meg magunkat, ők nem fognak gyulai termékekért kopogtatni, ezért fontos, hogy ott legyünk”.
Daka Zsolt kifejtette: idén is 4-5 százalékos árbevétel-bővülést céloznak, emellett kétszáz millió forintos technológiai fejlesztést terveznek. Főként élelmiszerhigiéniai jellegű, üzembiztonsági feladatokat szolgáló beruházásokról van szó, amelyek a minőségi termelés javítását szolgálják, a jelenlegi 250 fős alkalmazotti létszám növelésével nem járnak.
A Gyulahús Kft.-nél idén is terveznek termékinnovációt, de erről az ügyvezető konkrétumokat még nem kívánt elárulni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink