Növelte árbevételét a Régió-Milk Szövetkezet
Jelentősen növelte árbevételét 2017-ben a 31 tagú, felsőnánai Régió-Milk Tejtermelő és Értékesítő Szövetkezet, amely tavalyi évet is pozitív adózott eredménnyel zárta – közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.
Fábián Imre elmondta: a szövetkezet 2016-os, egymilliárd 25 millió forint után 2017-ben 1,4 milliárd forintos nettó árbevételt ért el.
Az értékesített tej mennyisége és a tagok által tartott állatok száma is nőtt: a gazdálkodók 2016-ban 1957 tehenet tartottak, és 13,835 millió liter tejet értékesítettek a szövetkezeten keresztül, a múlt évben 2835 volt az átlagos állatlétszám, és 14,714 millió liter az eladott tej mennyisége – tette hozzá.
Az elnök az árbevétel-emelkedést az átlagos felvásárlási ár növekedésével magyarázta: míg 2016-ban literenként 71,62 forintért, 2017-ben 94,83 forintért adták el a tejet. Az állatok számának növekedését is a felvásárlási ár emelkedése ösztönözte.
A tavalyi év a szervezet számára viszonylag kiegyensúlyozott volt – jegyezte meg az elnök, hozzátéve, hogy márciustól havonta emelkedett a felvásárlási ár, nyárra meghaladta a literenkénti 70 forintot, novemberre pedig elérte a jelenleg is érvényes 97-98 forintot.
A 2007-ben alakult Tolna megyei szövetkezetnek, amely a szekszárdi Tolle Zrt.-nek értékesíti a tejet, jelenleg egyéni gazdálkodók mellett három agrárcég tagja, köztük a Felsőnánai Agrár Kft. és a Teveli Mezőgazdasági Zrt. 5-6 millió liter tejet állít elő évente. A Régió-Milk a közös értékesítés mellett a piaci árnál olcsóbban ad bérbe – mintegy 200 millió forintos pályázati támogatással vásárolt, takarmány-előállításhoz szükséges – mezőgazdasági gépeket tagjainak.
Fábián Imre elmondta: az idei évre kiszámítható piacot várnak azzal együtt, hogy a tejpiac 10-15 százalékos felvásárlási árcsökkenést jelez előre. Hozzáfűzte: remélik, hogy a szövetkezet 2018-ban eléri a tavalyi árbevételt és tejmennyiséget. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ír ínyencség lett a világ legjobb sótlan vaja
Nem minden vaj egyforma – ezt bizonyítja a világ egyik…
Tovább olvasom >Feltámadt a túró: újra hasít az amerikai tejipar
Közel húsz éve tartó csökkenés után újra felfelé ível a…
Tovább olvasom >Veszteségbe fordult a friss tej értékesítése – rávilágított a GVH grafikonja
A magyar kiskereskedelem egy újabb, eddig kevésbé reflektorfényben lévő problémája…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével…
Tovább olvasom >