Növeli a termelést a babatermékeket gyártó MAM-Hungária Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 02. 11:25

Hszonöt százalékkal növeli termelési kapacitását vaskeresztesi gyárában még az idén a babatermékeket gyártó, osztrák érdekeltségű MAM-Hungária Kft. – közölte az MTI-vel a gyár igazgatója.

baby

Kiss Katalin elmondta: a 2015-ben kezdődött és jelenleg is zajló, 2 milliárd 560 millió forint értékű beruházással egy új, mintegy 2 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot építenek, amelyhez több mint 4 ezer négyzetméter alapterületű raktár, 1400 négyzetméternyi iroda és kiszolgálóhelyiségek is kapcsolódnak. A gyár épített alapterülete ezekkel több mint a duplájára növekszik, meghaladja majd a 13 ezer 400 négyzetmétert.
Az 518 embernek munkát adó üzemben évente mintegy 80 millió darab cumit és cumisüveget gyártanak, a bővítésnek köszönhetően az idén ez már 92 millió fölé emelkedhet – tájékoztatott az igazgató. 2018-tól pedig, miután a beruházás teljesen befejeződik, kapacitásuk évi 100-105 millió darab lesz.
Kiss Katalin szólt arról is, hogy a dolgozói létszám emelését egyelőre nem tervezik, a szükséges létszámot ugyanis már felvették. A dolgozók betanítása a jelenlegi üzemben zajlik, a kapacitás növelését további automatizálással, technológiai korszerűsítéssel kívánják elérni.
Az igazgató elmondása szerint a MAM-Hungária Kft. Magyarország egyetlen babatermékeket előállító gyára, termékeik Európában és a többi kontinensen is megtalálhatók. Piacvezetőnek számítanak gyermek cumi kategóriában Ausztriában, Franciaországban, Csehországban, a skandináv országokban, Izraelben, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Chilében. Cumisüveg kategóriában pedig Franciaországban, a skandináv országokban és Izraelben.
A MAM-Hungária Kft. 1991-ben kezdte meg működését Vaskeresztesen, nyolc embernek adva munkát a kis Vas megyei községben. 1994-ben már 70-en, egy év múlva pedig 160-an dolgoztak az üzemben, amit 1995-ben 1,5 millió eurós beruházással bővítettek. 2007 júniusában pedig átadták az új, ezer négyzetméter alapterületű üzemüket, a dolgozók létszáma ekkor már meghaladta a kétszázat.
A MAM-Hungária Kft. árbevétele az idén várhatóan meghaladja a 45 millió eurót. 2016-ban 37 millió euró, 2014-ben pedig 28 millió euró volt. A cég adózott nyeresége 2016-ban 1,8 millió euró, 2015-ben 1,5 millió euró, 2014-ben pedig 1,1 millió euró volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink