Nagy beruházás a Tamási-húsnál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 19. 11:37

A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. beruházásait bejelentő sajtótájékoztatón pénteken Tamásiban.

MTI/Vasvári Tamás

Szijjártó Péter ismertetése szerint az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt a cég, és létszáma 500 fölé emelkedik. A fejlesztéssel az itt előállított, szeletelt bacontermékek gyártási kapacitása 120 százalékkal nő, és megduplázódik a sült bacontermékek gyártása.

A miniszter arról is beszélt, hogy a 2020-as év új világgazdasági korszak kezdetét jelöli, ennek a korszaknak az első fejezetét a gyárbezárások jelentik, a másodikat az újra növekvő piaci kereslet miatt erősödő beruházási verseny. Utalt arra, hogy a világjárvány miatt 2020-ban 3,5 százalékos volt a globális GDP-visszaesés, 114 millió ember vált munkanélkülivé, a világkereskedelem 9, a külföldi beruházások 42 százalékkal estek vissza.

A bezárt gyárak nem automatikusan nyílnak újra, a világ vállalatai folyamatosan keresik azokat a helyszíneket, ahol a járvány előttihez képest hatékonyabban tudnak termelni – jegyezte meg.

Ezt ismerte fel a magyar kormány akkor, amikor úgy döntött, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját indítja el, amelynek keretében soha nem látott mennyiségű, 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el Magyarországon – mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy az idei év reményeik szerint a gazdaság újraindításáról fog szólni. Az az ország indulhat elsőként, amelyik a leggyorsabban tudja beoltani állampolgárait, és ezt a versenyfutást az idővel az nyeri meg, akinek a legtöbb oltása van – mondta.

Annak érdekében, hogy Magyarország a lehető legjobban szerepeljen, Oroszországból és Kínából is vásárol oltóanyagot, “nem várunk kizárólag azokra a brüsszeli beszerzésekre, amelyek sokkal lassabban és kisebb mennyiségben érkeznek, mint az Európai Bizottság leszerződte” – mondta a tárca vezetője.
Kiemelte: az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság “ütésállóvá” vált, a legfőbb ágazataink tavaly helytálltak. A magyar élelmiszeripar – a “kilengő” kereslet dacára – “állta a sarat”, és az ötszázalékos GDP-visszaesés ellenére 8 százalékkal növelte termelési értékét, amely meghaladta a 3800 milliárd forintot, jelenleg 147 ezer ember dolgozik az ágazatban. A tavalyi beruházások közül a legtöbb, 162 az élelmiszeriparban jött létre 87 milliárd forint értékben, amely 26 ezer ember munkájának megtartásához járult hozzá.

A Tamási-Hús Kft. beruházásáról a miniszter elmondta, hogy annak révén a cég megerősíti piaci pozícióját, és még több Magyarországon előállított terméket tud szállítani nemzetközi áruházláncoknak is.

Peter Schulze, a százszázalékos tulajdonos, Európában öt telephelyen működő Gierlinger Holding GmbH ügyvezetője hangsúlyozta: a cég 2007-es indulása óta elérték, hogy a kft. Magyarországon a bacontermékekben piacvezetővé, és Európa-szerte elismert termelő üzemmé vált. “A kormánytámogatás segítségével a kft. hazaiból európai piacvezetővé fejlődhet” – mondta. Közlése szerint a fejlesztésekhez az Eximbank és a Budapest Bank biztosította a külső forrásokat.

Süli János, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, bízik abban, hogy a járvány után, a gazdaság újraindításával a cég termékei a hazai piacon éttermekben, szállodákban is megjelenhetnek. Bíznak abban is, hogy az új, paksi atomerőművi blokkok építésénél dolgozóknak is tudnak a termékből juttatni – tette hozzá.
A cég közleménye szerint a kft. 2018-ban indított három beruházása keretében 14 milliárd 168 millió forintos kapacitásbővítést valósít meg. Ehhez a kormány – egyedi kormánydöntéssel, versenyképességnövelő támogatásként – 3 milliárd 564 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A fejlesztések részeként 12 577 négyzetméter új üzem- és raktárépület készül, új baconszeletelő és sütő gépsorokat, szalonnaprést és levegőtisztító berendezést vásárolnak. A fejlesztések várhatóan 2022-ben fejeződnek be.

A cég létszáma a munkahelyteremtéssel 516-ra nő. Az új munkahelyek több, mint 90 százaléka szakképzettséget nem igénylő munkakörben jön létre, ami lehetőség a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésére – írták.

A társaság a 2019-es 21,3 milliárd forint nettó árbevétel és a 709 millió forint adózott eredmény után 2020-ban várhatóan – pozitív eredmény mellett – 21,04 milliárd forint nettó árbevételt ér el – közölte az MTI-vel Vass Gabriella projektvezető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink