Nőtt a Zwack árbevétele

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 29. 11:25

A Zwack Unicum Nyrt. belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele 16,5 százalékkal nőtt a 2016-2017-es üzleti évben az előző évihez képest, így a tavalyi 11,03 milliárd forint után idén 12,85 milliárd forint árbevételt ért el. A cég export árbevétele 1,42 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag azonos az egy évvel ezelőttivel – közölte a társaság az éves rendes közgyűlését követően az MTI-vel.

zwack

A közlemény szerint a negyedik negyedévben 4,6 százalékkal emelkedett a társaság belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele.
A Zwack nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerinti adózott eredménye meghaladta a 2,24 milliárd forintot, amely 32,7 százalékkal magasabb az 1,69 milliárd forintos bázisnál.
A közlemény szerint a 2016. április 1-től idén március végéig tartó üzleti év eredményességét segítette az is, hogy 2017. januártól módosult a népegészségügyi termékadóról (neta) szóló törvény és az új szabályozás értelmében az idei évtől a szeszesitalok eddiginél szélesebb körére terjed ki a neta. Így a cég kereskedelmi partnerei, elsősorban a nagykereskedések jelentős előrehozott vásárlásokat hajtottak végre.
A belföldi értékesítésen belül a saját termelésű termékek teljes éves nettó árbevétele 16,2 százalékkal nőtt a bázishoz képest. A belföldi prémium árbevétel 1,1 százalékkal, míg a minőségi termékek nettó árbevétele 57,3 százalékkal bővült.
Az nyrt. export árbevétele 2,5 százalékkal nőtt, ugyanakkor a pálinka export jelentősen (31 százalékkal) visszaesett, elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban. Az export Olaszországban az előző évi szinten maradt, a román piacon 33 százalékkal emelkedett – derül ki a jelentésből.
Kiemelték: a személyi jellegű ráfordítások 104 millió forinttal, 4,1 százalékkal nőttek, ugyanis a társaság az üzleti év elején 3,8 százalékos átlagos bérfejlesztést hajtott végre, valamint nőtt a cégnél foglalkoztatott munkavállalók létszáma is.
A közgyűlés döntése alapján a társaság több mint 2,13 milliárd forint osztalékot fizet, amely a névértékre vetítve 105 százalékos osztalékszint. Az osztalék részvényarányos kifizetése július 20-án kezdődik. A nagyobb adózott eredmény magasabb osztalék kifizetését teszi lehetővé, az igazgatóság javaslatára idén részvényenként 1050 forintot fizetnek majd, szemben a tavaly részvényenként fizetett 850 forinttal. Idén azonban a társaság nem a teljes adózott eredményt fizeti ki osztalék formájában, mert figyelembe veszik a technológiai korszerűsítés nagyobb finanszírozási szükségletét – olvasható a jelentésben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink