Nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom Szlovákiában
Éves szinten 3,4 százalékkal bővült tavaly a kiskereskedelmi forgalom Szlovákiában, teljes összege megközelítőleg 18,9 milliárd eurót tett ki – derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A pénzintézet analízisében megállapítja: 2014-ben a szlovák gazdaság fejlődésének egyik mozgatórugója a hazai fogyasztás volt, amelynek emelkedését elősegítette a munkapiacon beállt javulás és a bérek emelkedése, miközben a kiskereskedelmi forgalomban értékesített árucikkek és a szolgáltatások árai nem emelkedtek.
Regionális bontásban a kiskereskedelmi forgalom összegének legnagyobb hányadát Pozsony megye adta. Szlovákia fővárosában és annak környékén, ahol az ország lakosságának mintegy 12 százaléka él, 8,97 milliárd eurót költöttek el az üzletekben, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom csaknem felét, 47,5 százalékát tette ki. E megyében volt az egyik legmagasabb arányú a kiskereskedelmi forgalom összegének növekedése is, 2014-ben 4,5 százalékot tett ki éves szinten.
Szlovákia további régióit tekintve a kiskereskedelmi forgalom összegében nem voltak különösebben kiemelkedő eltérések, a másik hét megye mindegyikében egy és másfél milliárd euró közötti összeget hagytak a vásárlók a vizsgált időszakban. A kiskereskedelmi forgalom összege ezeket a régiókat tekintve a legmagasabb a nyugat-szlovákiai Nagyszombat megyében volt (1,53 milliárd euró), a legalacsonyabb pedig a kelet-szlovákiai Kassa megyében, ahol 1,03 milliárd eurót tett ki. A kiskereskedelmi forgalom összege tavaly a csökkenést mutató nagyszombati és a nyitrai megyéket leszámítva minden megyében emelkedett, az éves szintű növekedés a pozsonyi értékeket egyedül a besztercebányai megyében haladta meg, ahol 6 százalékot tett ki éves szinten.
A kiskereskedelmi forgalom összegének legnagyobb hányada, közel fele (46,5 százaléka) a széles áruskálát forgalomba hozó szuper- és hipermarketekben folyt be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júliusban rekordszintre emelkedett az infláció Szlovákiában
Szlovákiában 4,4 százalékos volt júliusban az éves infláció, ami az…
Tovább olvasom >Tovább csökkent a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletekben
A szlovákiai üzletek polcain tavaly ismét visszaesett a hazai élelmiszerek…
Tovább olvasom >Felszolgálhatnak medvehúst a szlovákiai vendéglők
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában – jelentették szlovákiai magyar nyelvű…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Csirke vs. marha: új spanyol kutatás kérdőjelezi meg a fehér hús „bélegészség”-előnyét
Évtizedekig a csirkehúst tartottuk a vörös húsoknál „egészségesebbnek”. Egy friss…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >