Nőtt a sörgyártás az unióban tavaly
Tavaly 39 milliárd liter sört gyártottak az Európai Unióban, 400 millió literrel többet, mint 2015-ben. Az unió sörgyártása fejenként 76 litert tett ki 2016-ban, a hagyományos sörök mellett mintegy 900 millió liter 0,5 százalék vagy annál kisebb alkoholtartalmú sört is gyártottak az EU-ban.
Az uniós sörgyártásról és sörkereskedelemről pénteken a sör világnapja alkalmából közölt adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották.
Az EU legnagyobb sörgyártója az unió termelésnek 21 százalékát adó Németország volt, 8,3 milliárd literrel. Második helyen az Egyesült Királyság állt 13 százalékos részaránnyal, 5,1 milliárd liter sörrel, harmadik Lengyelország 10 százalékkal, illetve 4,0 milliárd liter sörrel, majd Spanyolország következik 9 százalékkal, 3,7 milliárd literrel, utána Hollandia 7 százalékos részaránnyal, 2,6 milliárd literrel, hatodik helyen pedig Belgium szerepel 6 százalékkal, 2,3 milliárd liter sörrel.
Magyarország Portugália mögött a 13. helyen szerepel az Eurostat rangsorában, 655 millió liter gyártott sörrel.
Az EU sörgyártásának legkisebb hányadát ezzel szemben sorrendben Izland, Lettország, Észtország, Szlovákia és Norvégia adta 2016-ban.
Luxemburgban, Máltán és Cipruson nem gyártanak sört a statisztika szerint, Írországról és Szlovéniáról pedig nem közölt adatokat az Eurostat.
Tavaly az EU legnagyobb sörexportőre Hollandia volt 1,9 milliárd liternyi kivitellel, ezzel megelőzte Németországot (1,7 milliárd liter), Belgiumot (1,5 milliárd liter), Franciaországot (0,7 milliárd liter) és az Egyesült Királyságot (0,6 milliárd liter).
Az EU-ból az unión kívülre exportált sör legnagyobb része, 34 százaléka az Egyesült Államokban került eladásra 2016-ban, majd Kína következett 16 százalékos részaránnyal, Kanada 6 százalékkal, Dél-Korea 4 százalékkal, végül Svájc és Taivan egyaránt 3 százalékkal.
Az EU sörbehozatala marginálisnak tekinthető, az unió sörimportjának legnagyobb része, csaknem fele Mexikóból származott a vizsgált időszakban, 13 százaléka Szerbiából, 10 százaléka az Egyesült Államokból, 6 százaléka Fehéroroszországból, 4 százaléka Kínából, 3 százaléka pedig Oroszországból került behozatalra.
A sör világnapja 2007 óta augusztus első péntekje, a Kalifornia állambeli Santa Cruz városából terjedt el először Amerika-szerte, majd nemzetközi ünnepnappá vált. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihirdették az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét
A mai napon kihirdették az EU mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét…
Tovább olvasom >Szintetikus vegyületek az ételeinkben? Fontos uniós projekt hazai partnere a Tudatos Vásárlók Egyesülete
A ToxFree Life for All az EU frissen indult tudatosságnövelő…
Tovább olvasom >Panaszt nyújtottak be a kínai méz ellen az EU-ban
Az Agrárminisztérium (AM) szakmai támogatásával az Országos Magyar Méhészeti Egyesület…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >