Nőtt a légi áru- és utasforgalom
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint nőtt a légi áru- és utasforgalom januárban az előző év azonos időszakához képest.
A montreali székhelyű szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az utasforgalom 9,6 százalékkal haladta meg a 2016. januárit, öt éve nem volt ekkora bővülés a szektorban. A 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet szerint ennek egyik fő oka, hogy a holdújév idén januárra esett, az ebből fakadó turizmus 1,5 százalékkal dobta meg a forgalmat. A légitársaságok a kapacitásokat 8 százalékkal növelték, így a járatok átlagos kihasználtsága 1,2 százalékponttal, 80,2 százalékra javult.
A világ régiói közül a legnagyobb mértékben, 14,3 százalékkal, a legnagyobb forgalmat bonyolító Ázsia-Óceánia produkálta, és a Közel-Keleten is kétszámjegyű bővülési ráta mutatkozott, az értékesített utaskilométerben mérve 13,5 százalékos volt a javulás. Európából 8,4 százalékos bővülést jelentettek.
Az áruforgalom szintén jól teljesített az év első hónapjában, 6,9 százalékkal javult a szektor teljesítménye, amely a bővülő exportnak és magas értékű elektronikai eszközök bővülő kereskedelmének köszönhető. Tavaly többször is a kapacitások túlzott bővítése okozta a járatok töltöttségének csökkenését, amellyel a jövedelmezőséget is rontották. Januárban viszont a 6,9 százalékos teljesítmény-növekedés mellett 3,5 százalékos volt a kapacitásbővítés, így a járatok kihasználtsága 1,3 százalékponttal, 42,1 százalékra javult.
Legjobban Afrikában bővült forgalom, 24,3 százalékos javulást mértek, míg a legnagyobb forgalmat lebonyolító Ázsia-Óceániában 6 százalékkal nőtt a szállított áru mennyisége áru-tonnakilométerben mérve. Európa volt a második legjobban teljesítő kontinens 8,7 százalékos javulással. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Fitch Ratings: a korábban vártnál erőteljesebb világgazdasági növekedés várható az idén
A korábban vártnál erőteljesebb világgazdasági növekedést valószínűsít az idei évre…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy mezőgazdasága a hazai fogyasztás dupláját termeli meg
Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >