Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Európai Unióban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 03. 11:04

Mind az euróövezetben, mind az unió egészében felgyorsult júniusban a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme – mutatják az Eurostat adatai.

EU

Az unió statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy becslése szerint az unióban, az előző hónaphoz viszonyítva, szezonálisan kiigazítva, 0,4 százalékkal, az eurózónában pedig 0,5 százalékkal bővült a kiskereskedelem volumene júniusban, szemben a májusi 0,3 százalékos, illetve 0,4 százalékos növekedéssel.
Tavaly júniushoz viszonyítva mindkét övezetben 3,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.
Havi összevetésben a legnagyobb, 5,8 százalékos növekedést Horvátországból jelentették júniusban, majd Portugália (+2,4 százalék) és Szlovénia (+1,7 százalék) következik. A legerőteljesebben, 1,7 százalékkal Litvániában esett vissza a forgalom, míg Lettországban 0,8 százalékos, Bulgáriában pedig 0,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Tavaly júniushoz képest 10,2 százalékkal Szlovénia vezeti a növekedési listát, megelőzve Horvátországot (+8,2 százalék) és Szlovákiát (+8,1 százalék).
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon májushoz viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem volumene és 6 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit.
Az Eurostat éves adata megegyezik a Központi Statisztikai Hivatal első becslésében szereplő, csütörtökön közzétett, naptárhatástól megtisztított adattal. A júniusi kiskereskedelmi forgalomról augusztus 23-án publikálja a részletes adatokat második becslése alapján a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink