Nőtt az ünnepi, majd az idei forgalom is
November-decemberben megugrik a virsli kiskereskedelmi forgalma. Tavaly például az év utolsó két hónapja során értékben is, mennyiségben is 11 százalékkal többet adtak el a boltok, mint előtte szeptember-október alatt, hentes szaküzletek nélkül, a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint.
Ami az ünnepi időszak trendjeit illeti: a fogyasztók több mint 6 milliárd forintot költöttek virslire múlt év november-decemberben; 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Mennyiséget tekintve mintegy 5 500 tonnát vásároltak; ez 14 százalék pluszt jelent tavalyelőtt november-decemberhez viszonyítva.
Első félév: kétszámjegyű növekedések
Egy kilogramm virsli mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ára tavaly november-decemberben 1 114 forintot ért el. Ez 8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Ami az idei trendeket illeti: az első félévi, 18 milliárd forinthoz közelítő forgalom 5 százalékkal haladja meg a tavaly január–júniusit. Ezzel egy időben a boltok csaknem 16 ezer tonnát adtak el, ami 10 százalékkal több a tavalyi első hat hónapinál.
Ha a legutóbbi május-júniusi időszakokat vesszük, akkor emelkedett a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár: Az idén május-júniusi, kilogrammonkénti 1 151 forint ugyanis 4 százalékkal több, mint a múlt évi hasonló periódusban mért 1 112 forint. A tavalyelőtt május-júniusi átlagár 1 252 forint.
Önkiszolgálás – csemegepult: 78:22 százalék
Az önkiszolgáló és a csemegepultnál történő értékesítés megoszlása a teljes forgalomból alig változott. Értéket tekintve 78 százalék jutott az önkiszolgálóra, 22 pedig a csemegepultra az idei első félév során. A tavalyi első félévvel szemben 1 százalékponttal csökkent az önkiszolgáló, 1 százalékponttal pedig nőtt a csemegepult mutatója.
Ha a bolttípusok súlyát nézzük, akkor az idei trendek azt mutatják, hogy a virsli eladása továbbra is a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2 500 négyzetméteres csatornára; 49 százalékkal részesedett a forgalomból – érték szempontjából – az első félév során, ahogyan a tavalyi hasonló időszakban is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >