Nőtt a Waberer’s nyeresége és bevétele a második negyedévben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 06. 11:20

A Waberer’s International Nyrt. 2021 második negyedévében 150,3 millió euró árbevételt ért el, ami 29,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a nettó eredménye 6,1 millió euró lett, szemben a tavalyi második negyedév 11,5 millió eurós veszteségével – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

 

A tájékoztatás szerint a negyedéves, kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 98 százalékkal 19,6 millió euróra nőtt.

A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) egymás után a negyedik negyedévben volt ismét a pozitív tartományban, 2021 második negyedévében 7,7 millió eurót ért el, ami 10,4 millió eurós növekedés az előző év azonos időszakához képest, és 2017 óta a legmagasabb rendszeres EBIT érték.
A csoport féléves árbevétele 292,3 millió euró volt, ami azonban csak 1 százalékos növekedést jelent 2020 első fél évéhez képest, mivel a nemzetközi fuvarozási (ITS) szegmens flottájának mérete 2020 első negyedévében még 44 százalékal magasabb volt a 2021 első negyedévinél. A féléves nettó eredmény 8,8 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 14,1 millió euró vesztesége volt a vállalatnak.

Erdélyi Barna, a cég vezérigazgatója a jelentés szerint elmondta, hogy a 2020 második felében a Waberer’s Csoportnál megkezdett pozitív trend 2021 második negyedévében is folytatódott. A csoport szintű nyereségességi ráta – EBIT margin, illetve nettó eredmény margin szinten – az elmúlt negyedév során már a 2010-es évek közepének sikeres időszakához hasonlatos – tette hozzá.

Továbbra is szemmel kell tartani a globális logisztikai ellátási láncokban felmerülő, és nem előrejelezhető ingadozásokat, hogy képesek legyenek reagálni a fuvarozási és logisztikai szolgáltatások iránt felmerülő kereslet ingadozására akár a járvány európai negyedik hulláma, akár a globális chip hiány okozta turbulenciák miatt, mivel ennek a kiemelt ügyfeleik között meghatározó súlyt képviselő autóipari és elektronikai cégek jelentősen ki vannak téve – jelezte.

A nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) árbevétele 39,8 százalékkal csökkent 2021 második negyedévében az előző év hasonló időszakához hasonlítva, és 87,5 millió eurót ért el. A szegmens első féléves 169 millió eurós árbevétele 2,9 százalékkal volt alacsonyabb az előző év első fél évének árbevételénél.

A regionális kontrakt logisztikai szegmens árbevétele 24,9 százalékos év/év alapú növekedés mellett 46,0 millió eurót ért el 2021 második negyedévében. Az árbevétel növekedése azon tevékenységek esetében volt jelentősebb, ahol a kiszolgált ügyfelek jelentősebb nehézségekbe ütköztek a tavalyi évi lezárások alatt, illetve ahol új ügyfeleket sikerült akvirálni, különösen a hűtött raktározás, illetve fuvarozás esetében. A félévi árbevétel 8,8 százalékkal nőtt a 2020-as év hasonló időszakához képest, és 90,3 millió eurót ért el.

A Waberer’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, a részvény 1895 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a Waberer’s részvények legmagasabb árfolyama 2030 forint, a legalacsonyabb 1000 forint volt. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink