Nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 03. 11:03

Romániában 6,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az év első kilenc hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Bukarest

A növekedés főként az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladásának köszönhető, amely 16,3 százalékkal bővült. Az üzemanyag értékesítése 5,4 százalékkal nőtt, a nem élelmiszereké 0,6 százalékkal volt nagyobb.

Szeptemberben a kiskereskedelem éves növekedése 12 százalék volt, miután az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 27 százalékkal volt nagyobb a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten. Ugyanakkor szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,6 százalékkal volt kisebb az előző hónapihoz viszonyítva.

Romániában azt követően nőtt meg a fogyasztás, hogy a román kormány előbb a kenyérre, majd valamennyi élelmiszerre kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót a 24 százalékos általános kulcs helyett. Emellett a jövedelmek is emelkedtek.

A román gazdasági növekedésnek a belföldi fogyasztás az egyik fő hajtóereje. A bukaresti kormány az idén 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink