Nőtt a mobil adatforgalom és az internetes piac
A mobil adatforgalom 35 százalékkal növekedett a tavalyi utolsó negyedévben Magyarországon éves összehasonlításban, elsősorban a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes mobileszközök szélesebb körű elterjedésének köszönhetően – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) távközlés, internet című friss kiadványából.
A jelentés szerint a regisztrált mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,8 milliót a december végéig tartó három hónapban, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya 55 százalékra emelkedett a feltöltőkártyással szemben. Ez egy év alatt 120 ezres, az előző negyedévhez képest 168 ezres bővülés.
December végén száz lakosra 120 mobiltelefon-előfizetés jutott, közel négyszer annyi, mint vezetékes előfizetés – írja a KSH.
Tavaly összességében 8,1 milliárd hívást kezdeményeztek a mobilhálózatokból, 0,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Ezen hívások időtartama meghaladta a 19 milliárd percet, ami 5 százalékkal több a 2013. évinél – írja a statisztikai hivatal.
A kiadvány szerint tavaly az utolsó negyedévben egy mobil-előfizetésre átlagosan 422 percnyi beszélgetés jutott.
A jelentés kitér arra is, hogy folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése: az előfizetések száma meghaladta az 7,2 milliót 2014. negyedik negyedévének végén, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A piac egyre inkább koncentrálódik: az előfizetések több mint 93 százalékát hét szolgáltató jegyzi. A vizsgált időszakban az internet-előfizetések 80 százaléka volt egyéni és 20 százaléka üzleti, ami 5 százalékpontos eltolódás az egyéni előfizetések irányába az előző évihez képest – írja a KSH.
Az összes internet-előfizetés 65 százaléka a mobilinternet-előfizetés volt, aminek részaránya egy év alatt 2,4 százalékponttal nőtt.
Az internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel meghaladta a 43 milliárd forintot 2014. utolsó negyedévében, ami folyó áron 2,8 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, az akciók és a díjak mérséklése miatt – jegyzi meg a KSH. Az internet-szolgáltatásokból származó árbevétel 38 százaléka származott mobilinternetes előfizetésekből, ami 13 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,0 százalékkal nőtt, míg az előző hónaphoz képest változatlan maradt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés mind az előző év azonos időszakához mérten, mind az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal bővült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025 szeptemberében átlagosan 0,4 százalékkal elmaradtak az előző hónaphoz képest és 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A döntések 89%-a a nőké, mégis úgy érzik, figyelmen kívül hagyják őket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak a csomagolásokra vonatkozó előírások – versenyelőny vagy kockázat?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



