Nőtt a K&H fenntarthatósági index
Két ponttal 40 pontra nőtt a K&H fenntarthatósági indexe – közölte a K&H a legfrissebb felmérése alapján.
A felmérés szerint a magyar vállalati szféra nyitott és érzékeny a fenntarthatóság témájára, de a valódi cselekvés sokszor elmarad – tették hozzá.
A kutatás szerint nő azon cégek száma, amelyek fenntarthatósági stratégiát készítenek, vagy terveznek ilyet
Egyre többet mérik saját környezetszennyezésüket, de még kevesen készítenek független szakértő által auditált fenntarthatósági jelentést és karbonsemlegességi céldátumot is kevesen tűznek ki. A hazai vállalatok egyelőre elsősorban költségeiken próbálnak spórolni, ezért kevesebb papírt, energiát és vizet igyekeznek felhasználni. A takarékos megközelítést támasztja alá, hogy nagyon kevés vállalat áldoz úgynevezett „zöld” energia vásárlására, amely megújuló forrásból származik, de drágább is egyben – tették hozzá.
A K&H 2022 óta évente kétszer, tavasszal és ősszel készíttet átfogó felmérést a magyarországi cégek körében a fenntarthatóságról
Ebben 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. A legutóbbi adatgyűjtés 2022. október 17-e és november 9-e között volt. A közleményben kitértek arra, hogy nemzetközi szinten a klímaváltozásra szakosodott kutatók is elkezdték mérni és rangsorolni az egyes országok éghajlatváltozással kapcsolatos teljesítményét: a Yale és a Columbia Egyetem közös projektje a környezetvédelmi teljesítmény index (Environtmental Performance Index, EPI), amely 40 mutató összevetésével rangsorolja a világ 180 országát.
A nemzetközi felmérés alapján világszinten Dánia, az Egyesült Királyság és Finnország vezetnek a fenntarthatósági szempontok érvényesítésében, a rangsor végén Vietnam, Myanmar és India áll; Magyarország a 33. helyen szerepel – áll a közleményben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >