Nőtt a hazai direkt és interaktív marketing piac

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 03. 11:39

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) március 3-án mutatta be a DM szektor 2014-es költéseit. A piac költései nőttek, a szektor megőrizte negyedik helyét a Reklámtortában. 2015-re a szakemberek összességében kedvező évre számítanak egy olyan élénkülő DM piacon, ahol több tényező hatására a digitális megoldások egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd.

direktmarketing

A direkt marketing szektor mérete az utóbbi évek során ugyan kismértékű, de folyamatos csökkenést könyvelhetett el, a 2013-as 28,9 milliárd forinttal szemben ugyanakkor 2014-ben ez a tendencia megszűnt, a legfrissebb becslési adatok szerint ugyanis a piac mérete ismét növekedésnek indult, és az elmúlt évet 29,5 milliárd forinttal zárta, ami 2 százalékos gyarapodást jelent. A 2015-ös évet tekintve ráadásul az adatot szolgáltató cégek többsége továbbra is optimista és a piac méretének további növekedését jósolja. Az idei év egyik legfontosabb változása, hogy az adatbázis menedzsment költései nagyot nőttek, ez a tendencia pedig mutatja a nemzetközi marketingkommunikációs piac új irányait, az adatvezérelt marketing felé való fordulást és az adat analitikák használatát.
A kutatás főtámogatója a Magyar Posta volt, lebonyolítója a Kutatócentrum.

A csatornák mérete:
Az egyes csatornák körében a mobilmarketing, az e-mail marketing és az adatbázis menedzsment szektor esetén figyelhetünk meg dinamikus növekedést, azaz ezek a szektorok évről-évre növelni tudják méretüket, az előző évhez képest ugyanakkor a call-center csatorna is számottevő növekedést ért el. A címzett és címezetlen küldemények feladásának jelentősége ezzel szemben továbbra is csökkenő tendenciát mutat, és ezen csatornák volumenét illetően maguk a piaci szereplők is további zsugorodásra számítanak.
A piacot jelenleg befolyásoló tényezők között az adatot szolgáltató cégek az egyik legfőbb negatív hatásként a reklámadót, illetve az egyéb növekvő adóterheket, valamint a törvényi keretek várható szigorítását említik. A piacot építő tényezők között a folyamatos technológiai változásokat, a testreszabott kommunikáció iránti növekvő igényt, a gazdasági környezetet, az adatbázisok jelentőségének növekedését, valamint a megbízói oldal folyamatos bővülését emelték ki a szakemberek.

A kutatás további konklúziói:
A szakemberek többsége szerint a személyre szabott kommunikáció iránti igény elterjedése a piac fejlődését hozza magával. Egyre több hirdető cég stratégiájában jelenik meg elsődleges igényként a célzott, jól mérhető és a közvetlen hatású marketingkommunikáció, aminek köszönhetően a direkt marketing eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak. A hirdetők is növekvő bizalommal és szakértelemmel használják ezeket a kommunikációs eszközöket, ami átgondoltabb kampányokat, és ezáltal nagyobb hatékonyságot eredményez, ezzel tovább növelve az ügynökségek és a hirdetők közti eredményes munkát.

A vállalatok egyre kezdeményezőbbek, egyre jobban kiismerik magukat a piacon lévő megoldások között, aminek eredményeként tervezni is jobban tudnak ezekkel az eszközökkel. Egyre több kisvállalat jelenik meg a hirdetői piacon, akik bizalmat szavaznak a direkt marketing eszközöknek, bár ezen cégek esetében a tapasztalat hiánya sokszor irreális elvárásokat eredményez.

Ezzel egyidőben a még mindig növekvő árverseny, a nehezedő adózási feltételek, a szigorodó adatvédelmi gyakorlat negatívan befolyásolják a piacot és a fejlődés ellenében hatnak.

Mindent összevetve idén a szakemberek összességében kedvező évre számítanak egy olyan élénkülő DM piacon, ahol több tényező hatására a digitális megoldások egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd.

Kapcsolódó cikkeink