Nőtt a csomagolóipar forgalma
Mintegy 630 milliárd forintos forgalma volt tavaly a magyar piacon a csomagolóiparnak, ez csaknem 9 százalékos növekedés a 2017-es bázisévhez képest – erről Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára nyilatkozott a Világgazdaságnak – közölte a tozsdeforum.hu.
A lap csütörtöki cikke szerint a csomagolóanyagok között a papír és a műanyag vezet, amelyek értékbeli részesedése 240-240 milliárd forintra tehető, a fém, az üveg és a fa 150 milliárdon osztozkodik. Nagy Miklós elmondta, hogy az ágazati volumen a hazai GDP nagyjából 1,7 százalékát adja. A szektor teljesítménye évről évre nő a 2008-2009-es válságidőszak óta, a CSAOSZ 65 tagvállalatának jellemzően folyamatos a leterheltsége. A csomagolóipar által előállított mennyiség a termékdíjas bevallások alapján kalkulálható, eszerint 2018-ban 1,1-1,3 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett, ami mintegy 5 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi adathoz képest – ismertette a főtitkár. Az értékbeli és a mennyiségi növekedés üteme közötti különbség azzal magyarázható, hogy mivel a termékdíjak megállapítása tömegalapú, a csomagolóipar egyre könnyebb, de változatlan áruvédelmi képességű rendelkező termékeket állít elő – írta a Világgazdaság. (tozsdeforum,hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
„A visszaváltó automatás rendszer a 20. század technikája a 21. században”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak a csomagolásokra vonatkozó előírások – versenyelőny vagy kockázat?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
