Nőtt a Balatonra vonatozók száma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 07. 06. 10:30

Június közepétől jelentős kínálatbővítést hozott a főszezoni vasúti menetrend, a rekkenő hőség és a tóparton is beinduló fesztiválszezon nagyot dobott a balatoni vonatok forgalmán – írta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán Facebook bejegyzésében.

 

Rekordszámban utaznak vonattal a Balatonhoz

Rámutattak arra, hogy a látványosan megugró számadatokra az első teljes hónap után érdemes lesz újra ránézni, de már most világos, minden eddiginél többen utaztak vonattal a magyar tengerre.

Ismertették, hogy a MÁV-START adatai szerint a június 18-i nyári menetrendváltást követő bő két hétben a 2019-es 258 ezerhez és a tavalyi 310 ezerhez képest 458 ezren választották a vasutat a tópartra tartva. A járványhelyzet előtti azonos időszakhoz képest tehát 200 ezerrel többen váltottak jegyet balatoni járatokra.
A mintegy 80 százalékos forgalombővülést a déli part közönsége húzza, tízből hét utas Aliga és Balatonszentgyörgy között találta meg a maga Riviéráját – írták a bejegyzésben.

A vonatozók túlnyomó többsége az ország más részeiből érkezik. Még sosem indult annyi hazai városból közvetlen járat a tóhoz, mint az idén. 241 ezren döntöttek a vízpartnál közlekedő IC-k mellett. A legnépszerűbb az emeletes motorvonatokkal Szobról Fonyódra közlekedő Jégmadár, amelynek kihasználtsága közelíti a 98 százalékot, a három évvel ezelőttihez képest megduplázódott a parti települések közötti forgalom is – írta a TIM.

A múlt hétvégi Balaton Soundra utazók minden bizonnyal megszerették a délen óránkénti gyakorisággal járó éjszakai bagolyjáratokat.

Az étkezőkocsikban egyre gazdagabb a választék, a klasszikusnak számító START Burger és csapolt sörök mellett ízletes lepényekkel, lángos snackkel, grillkolbász-tállal és Balaton-koktéllal bővült – emelték ki.

Hangsúlyozták, hogy míg tavaly a balatoni jegyek közel kétharmadát vették meg pénztárban vagy a fedélzeten, idén az utasok több mint fele az elektronikus csatornákon (MÁV applikáció, új Elvira vagy automata) biztosította be helyét a vonatokon. A kasszák közül a siófoki adja ki a legtöbb jegyet a parton, az ottani értékesítés a Budapest-Déli pályaudvar forgalmát közelíti, kétszerese a kelenföldi eladásoknak, magabiztosan előzi a zamárdit és keszthelyit is. A főváros az automatákkal vág vissza, e kategóriában a dél-budai pályaudvar és állomás vezet, a tóparton is 37 gép áll az utasok rendelkezésére.

A MÁV-START nyári termékeiből – köztük az autóbuszokra is érvényes Balaton 24/72 napijegyekből és a Vakáció bérletekből – eddig harmadával több fogyott, mint tavaly – közölte a TIM.

A májusi, június eleji adatok is azt mutatták, hogy már a vakáció kezdete előtt többen jártak vonattal a Balatonra, mint 2019-ben, az augusztusi csúcsszezonban. Az újabb utasszámokon még inkább meglátszik, hogy a jelentős főszezoni kínálatbővítéssel egyre kényelmesebben, gyorsabban lehet eljutni a Balatonra vasúton – olvasható a TIM Facebook bejegyzésében. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink