Női vállalkozók a főszerepben – kiemelt helyet ad a foodora a női étterem-tulajdonosoknak
Egyedi kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók fontosságára a foodora a nemzetközi nőnap alkalmából. A népszerű ételkiszállító platformon számos női tulajdonban lévő étterem is megtalálható, a nőnap alkalmából a foodora összegyűjtötte ezeket az éttermeket és egész héten át egy külön felületen érhetik el őket a lelkes foodorázók.

Fotó: foodora.at
A magyarországi vendéglátóhelyekről jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan statisztika, mely alapján pontosan következtethetnénk a női étterem-tulajdonosok számára, vagy arányára. A tágabb értelemben vett vállalkozói rétegen azonban az látszik, hogy Magyarországon a vállalkozások átlagosan 43%-ban van jelen női tulajdonos, akár egyedüliként, akár társtulajdonosként. A női tulajdonosok, vagy résztulajdonosok részvétele leginkább a kis- és középvállalkozásokban mutatkozik meg, a vállalkozás méretének növekedésével a női tulajdonosok aránya is csökken, a több mint 100 főt foglalkoztató cégeknél ez az arány már csak 30% körüli.
A hazai vendéglátás női szemmel
A foodora felületén több mint 1400 olyan étterem található meg ahol a nők tulajdonosként is kiveszik részüket az étterem vezetéséből. A nemzetközi nőnap alkalmából a foodora egyedi kezdeményezésének köszönhetően a felhasználók csupán egy kattintással elérhetik és kipróbálhatják ezeket az éttermeket a foodora alkalmazásában vagy weboldalán. Legyen szó egy szaftos hamburgerről, egy igazi magyaros gulyásról, vagy a legújabb specialty kávéról, a foodorán mindenki megtalálja amire vágyik.
Miért érdemes kipróbálni ezeket az éttermeket?
“Mi más lenne a legjobb módja a nőnap ünneplésének mint felfedezni azokat a helyeket, melyeknek szívét és lelkét is nők inspirálták? Ezeknek a női vállalkozásoknak a támogatása nem csak új gasztro élményekkel gazdagít minket, hanem nagyban hozzájárul stabil működésükhöz, így színesítve a kínálatot és biztosítva a változatosságot. A foodoránál büszkék vagyunk, hogy a nálunk dolgozók több mint 50%-át nők teszik ki, viszont tudjuk, hogy itt nem állhatunk meg. Konkrét lépéseket teszünk az esélyegyenlőség biztosítása érdekében szervezetünk minden szintjén. Cégünknél 2023 óta van érvényben a Rooney-szabály, mely a felvételi eljárás során biztosítja, hogy minden jelentkező, egyéni háttértől függetlenül, egyenlő esélyben részesüljön a pályázás során. 2024 óta inkluzív programokkal támogatjuk kollégáinkat, ezzel is segítve a magánélet és a munka egyensúlyát, mint például a meghosszabbított apaszabadság. Európa szinten is elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség mellett, 2025-től dedikált szakember ellenőrzi, hogy minden lépésünkkel megfelelő és egyenlő lehetőségeket biztosítsunk dolgozóink számára.”
– tette hozzá Garay Péter, a foodora ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Újévi fogadalmak: két hónapnyi lendület
A foodora tapasztalatai azt mutatják, hogy az év eleji ételrendelésekre…
Tovább olvasom >Indul a gazdaságos kiszállítás a foodorán!
A foodora, hazánk vezető gyorskereskedelmi szolgáltatója tovább bővíti kiszállítási opcióit,…
Tovább olvasom >Akit a szakma gőze megcsapott
A 2024. év egyik Gundel-díjazottja Rácz Mihály, a családi vállalkozásban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >