Nő az áruházak forgalma a vasárnapi nyitvatartás bevezetése óta

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 14. 11:55

Növekedett a dolgozói létszám és a forgalom is több áruházláncnál azóta, hogy éppen két hónapja feladták a kormánypártok a vasárnapi boltzárat – olvasható a Magyar Nemzet cikke nyom,án a portfolio.hu-.n. Részletes adatok egyelőre nincsenek, de a trendek egyértelműnek látszanak.

polc2

A vásárlói kutatások szerint az emberek elsöprő többsége örömmel fogadta a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét, és többségük úgy tervezi, élni is fog a lehetőséggel, hogy erre a napra időzítse a hét végi vásárlását – közölték a Magyar Nemzet érdeklődésére a Tescónál. A több mint 20 ezer embert foglalkoztató cég jelezte, végső következtetést csak pár hónap múlva lehet levonni arról, hogyan változtak a családok vásárlási szokásai, és az milyen mértékben áll vissza a vasárnap a boltzár bevezetése előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor több üzletüknél épp június elejétől vezették be ismét a korábbi éjjel-nappali vásárlás lehetőségét, és július elejétől augusztus végéig ugyanez várható a Balaton térségében hat további áruházban, ami jól jelzi, hogy bővül az igény a nyitva tartásra, és ezzel nyilván a forgalom is nő.

A vásárlók visszaszivárgása elindult, és a dolgozói létszámot is elkezdtük növelni – mondták a Magyar Nemzetnek egy másik áruházláncnál, ahol egyelőre azért nem nyilatkoztak hivatalosan, mert csak három hónap után közölnek hivatalos számokat. A Sparnál pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a vasárnapi zárva tartás előtt az összes forgalom 9 százaléka esett vasárnapra. Ez a boltzár bevezetése után szétoszlott, és a vasárnapi vásárlások elsősorban péntekre, szombatra és hétfőre tevődtek át. Most arra számítanak, hogy ez visszarendeződik a tavaly március előtti szintre, viszont nem tudni, hogy mondjuk a pénteki és a szombati csökkenés emiatt mekkora lesz. A Spar 470 áruházából mindenesetre jelenleg csak 35 nem nyit ki vasárnaponként.

Két új üzletet is nyitott a vasárnapi boltzár eltörlése óta az Aldi. Közlésük szerint a dolgozói létszám már a 2 ezret is meghaladja, ami az új üzletek nyitásával tovább emelkedhet.

Az egyik legnagyobb vitát viszont továbbra is a vasárnapi pótlék kérdése jelenti. Erről legutóbb három hete volt egyeztetés, azóta lényegében megállt a folyamat – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy még a nyári szünet előtt ismét tudnak tárgyalni erről a kormány képviselőivel. (Magyar Nemzet, portfolio.hu)

Kapcsolódó cikkeink