Nő a tojástermelés, de így is importra szorul Magyarország
Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás kereslete csökken, ám a Baromfi Termék Tanács szerint a termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul.
Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára szerdán, a Tojás világnapja alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen az MTI-nek elmondta, Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés.
Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő. Ezen túlmenően évente 200-400, más adatok szerint 500-700 millió tojás érkezik külföldről, aminek legalább 25-30 százaléka ellenőrizetlen módon, feketén, vagy legalábbis „szürkén” kerül a magyar piacra – mondta a titkár.
Hozzátette, a tojásfogyasztás ugyanakkor csökken az országban, mert átalakultak a fogyasztói szokások.
Molnár Györgyi közölte, a tojás önköltségi ára 17 forint 50 fillér, és a felvásárlók is ezen az áron veszik át a termelőktől, a fogyasztói ár ugyanakkor hosszú ideje független az önköltségtől és a felvásárlási áraktól, darabonként 35-40 forint közötti.
Úgy vélte, a jövő évi általános forgalmi adó (áfa) csökkentése várhatóan növeli majd a tojásfogyasztást Magyarországon, a termelés pedig legalább további 10 százalékkal nő majd a várakozások szerint.
Molnár Györgyi elmondta, a magyar tojástermelők éves érbevétele mintegy 20 milliárd forint, a célkitűzés pedig az, hogy Magyarország ismét önellátó legyen étkezési tojásból, mint évekkel ezelőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >Indul a NAK „Tények ízekre szedve” országos szemléletformáló kampánya
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szemléletformáló kampányt indított „Tények…
Tovább olvasom >A tavalyinál 26 százalékkal magasabb a tojás ára
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >