NKFH: a magyar családok és a jogkövető vállalkozások érdekét védi a fogyasztóvédelmi partnerség
Egész évben folyamatosak a fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzések, amelyeket a kormányhivatalok a magyar családok és a jogkövető vállalkozások érdekében folytatnak – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.
Az országos vizsgálatokat egységes szabályok alapján, a vásárlók és ez eladók érdekeinek együttes figyelembe vételével végzik. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok az elektronikus kereskedelem ellenőrzése mellett a hagyományos kereskedelemben is folyamatosan jelen vannak – írták.
Vizsgálataik a közlemény szerint kiterjednek az árfeltüntetéstől kezdve az akciós termékekre vonatkozó szabályokon át a panaszkezeléssel kapcsolatos rendelkezések betartásáig. A kormányhivatali munkatársak az élelmiszer-áruházláncok, a kisebb élelmiszerüzletek, a piacok és a gyorséttermek mellett az egyes speciális termékeket árusító szaküzleteket is ellenőrzik.
A jogkövetésre törekedő vállalkozások támogatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság az első alkalommal elkövetett jogsértés esetén főszabály szerint csupán figyelmeztet. Bírságolásra csak ismételt, vagy jogszabályban meghatározott súlyosabb jogsértések esetén kerül sor.
Pintér István elnök a közlemény szerint elmondta, hogy az NKFH a fogyasztói tudatosság ösztönzése mellett a vállalkozói jogkövetés erősítésre is törekszik, ezért a kölcsönös bizalom jegyében együttműködik minden vállalkozással és vállalkozói érdekvédelmi szervezettel, amely a jogszabályi rendelkezések betartásáért, a fogyasztói elégedettség biztosításért dolgozik.
A hatóság és a kormányhivatalok egész évben őrködnek a jogszabályok betartása felett, ezzel is védve a magyar családok jogait és a jogkövető vállalkozások érdekeit – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >NKFH: lazacos bio zöldségpürét hívtak vissza szálkák miatt
Az Import Trade Hungary Kft. kivonta a forgalomból és visszahívta…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új fejezet a prémium élelmiszerek piacán: a Chef Market megvásárolta a Culinaris nagy- és kiskereskedelmi üzletágát
Jelentős átalakulás zajlik a prémium élelmiszerek hazai piacán: a Chef…
Tovább olvasom >Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és…
Tovább olvasom >„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >