Nincs változás a dobogón: Tesco, Coop, CBA
Változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú lánc közel 750 milliárd forint becsült összforgalommal, mögötte továbbra is a Coop áll a második, illetve a CBA a harmadik helyen az FMCG kereskedelmi láncok Trade magazin által összeállított 2015-ös toplistáján.
A napi fogyasztási cikkekkel (élelmiszerekkel, kozmetikumokkal és háztartási vegyi árukkal) foglalkozó láncok 11-es ranglistáján a további sorrend: Spar, Reál, Lidl, Auchan, Penny Market, Aldi, dm, Rossmann.
A ranglista nem sok változást mutat a 2014-eshez képest, egyedül a Lidl került egy hellyel előbbre. Bár a munkaerőhiánytól a vasárnapi boltbezárásig több, a kiskereskedelmet negatívan érintő jelenség is kifejtette hatását 2015-ben, mégis a kedvezőbb gazdasági környezet, az élénkülő vásárlási kedv összességében azt eredményezte, hogy a listán szereplő minden egyes lánc növelni tudta bevételét az előző évhez képest.
Ha részletesebben áttekintjük az FMCG láncok tavalyi aktivitásait, látható, hogy a Lidl egyre szélesebb körű kapcsolatot épít ki hazai beszállító partnereivel, az Aldi pedig a társadalmi felelősségvállalás területén is erősített. A SPAR tovább terjeszkedik: tavaly folytatta franchise hálózatának kiépítését.
A legrégebb óta jelenlévő diszkontlánc, a Penny Market e helyett immár a vásárlói lojalitás növelésén dolgozik, miközben sajátmárkás családján belül a prémium kategóriát bővíti.
A magyar láncok, a Coop, a CBA és a Reál egyrészről boltjaik egy részének feljebb pozícionálásán dolgoznak, másrészt a lokalitásukból fakadó előnyöket próbálják kiaknázni lojalitásprogramokkal és más marketingeszközökkel.
A hipermarketláncok közül a Tesco és az Auchan is a kiszolgálásra, a vevői igények minél szélesebb körű lefedésére helyezte tavaly a hangsúlyt, amelybe a vásárlás kényelmének és gyorsaságának fokozása éppúgy beletartozik, mint a sajátmárkás paletta színesítése speciálisabb termékekkel, vagy éppen a kártyaprogramok továbbfejlesztése.
A két drogérialánc, a dm és a Rossmann, fokozott ütemben modernizálják üzleteiket, miközben az expanzióról sem mondanak le.
Folytatódott a pozitív hangulat az első negyedévben is. Összességében mindenki jó évet remél 2016-tól, de hogy miként is sikerül majd, azt egy év múlva júniusban adjuk majd hírül.
Addig is sikeres munkát kívánunk az FMCG-piac minden résztvevőjének!
Üdvözlettel:
Hermann Zsuzsanna ügyvezető-főszerkesztő, Trade magazin
Módszertan:
A Toplistában található adatok a cégek saját közlését tartalmazzák. Adatközlés hiányában pedig a Trade magazin becslése került a táblázatba, amely a cégek 2014. évi bevallásainak alapján, és az eltelt periódusban a piaci körülményekben bekövetkezett változások figyelembevételével kerültek megbecslésre, szakértők bevonásával.
LETÖLTÉSRE:
Kapcsolódó cikkeink
95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >Az Unilever és a Tesco egyetért: fenntarthatóság nélkül nincs jövő
Az Unilever vezérigazgatója, Hein Schumacher szerint eljött az idő, hogy…
Tovább olvasom >Új tananyagot fejlesztett a kereskedelmi képzőhelyek számára az Oktatási Hivatal a Tesco közreműködésével
A kereskedelem teljes spektrumát felölelő, államilag akkreditált, új tananyagot fejlesztett…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >