Nincs elég doboz és zsák a Mikulásgyárban
Nincs elég doboz és zsák a Mikulásgyárban, amelyekbe az ajándékokat tudnák csomagolni az idén nyolcadik alkalommal megnyíló jótékonysági akció önkéntesei – közölte a szervezet szombaton közleményben az MTI-vel.
Zsolnai Endre, a december 6-án megnyíló karitatív esemény fő szervezője szerint 10-15 ezer dobozra volna szükség, amelyekben az adományokat viszik majd el a rászorulóknak.
A Mikulásgyár idén is számít az önkéntesek munkájára. Tavaly 1 100-an vettek részt az ország legnagyobb téli karitatív akciójában, de idén ennek kétszeresét is foglalkoztatni tudnák.
A Mikulásgyár 2011-ben félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, és ezzel 257 ezer rászorulónak segített Magyarországon. Idén 300 ezer mélyszegénységben, illetve nagycsaládban élő gyermek karácsonyát szeretnék szebbé tenni.
A szervezők felhívást intéztek azokhoz a vállalatokhoz, amelyek azt tervezik, hogy 2012 végén csapatépítő tréningekre viszik dolgozóikat; azt javasolták, vegyenek részt a Mikulásgyár tevékenységében, az ajándékok csomagolásában, szerintük ez a fajta jótékonysági munka az adott cég előnyére válhat.
A Mikulásgyár továbbá szeretné a vállalatokat a korábbinál nagyobb arányban bevonni a munkába, mert az elmúlt évben az adományok 96-97 százalékát magánszemélyektől kapták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >