Nielsen: öt százalékkal, 253 milliárd forintra bővült a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok bolti eladása

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 28. 11:55

Háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a kiskereskedelem mintegy 253 milliárd forint bevételt ért el idén az első nyolc hónapban; 5 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban. Mennyiséget tekintve 2 százalékkal csökkent az eladás. Többek között ezt állapítja meg a hetven háztartási vegyi és kozmetikum kategória forgalmát mérő Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

nielsen
„Ha a legnagyobb forgalmú húsz terméket nézzük, akkor kétszámjegyű növekedést regisztráltunk a következők bolti eladásában: öblítő, dekor kozmetikum, konyhai törlőkendő és toalett tisztító” – tájékoztat Bányai Ágnes, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. – „Dekor kozmetikumokból a diszkontok bővítették kínálatukat, és ez hatott erősen a növekedésre. Az öblítők piacát pedig sikeres új termékek mozgatták az átlagosnál jobban”.

A bolttípusok súlyát illetően erős a koncentráltság, ami eddig szinte folyamatosan növekedett, de idén lefékeződött: Ugyanúgy 85 százalékot ért el legutóbb január-augusztus között a 400 négyzetméteresnél nagyobb boltok és a drogériák értékben mért együttes piaci részesedése, mint a tavalyi hasonló időszak során. Annyi változott, hogy a hipermarket 31 százalékos mutatója 1 százalékponttal kisebb lett, múlt év első nyolc hónapjához hasonlítva. Ezzel egy időben viszont a drogériák immár 35 százalékos piacrésze 1 százalékpont növekedést jelent.

Majdnem mindegyik csatorna forgalma nőtt érték szempontjából. Kivételt jelentenek az 50 négyzetméteres és annál kisebb boltok. Azokban ugyanis 7 százalék csökkenést jeleznek a számok, egyik nyolc hónapos időszakról a másikra. Főként azért gyengül a kicsik pozíciója, mert változnak a vásárlási szokások: Egyre jobban előtérbe kerül a választék. Amikor a fogyasztók eldöntik, hogy melyik boltba menjenek, legfontosabb szempontjukká lépett elő, hogy a vásárlás nyújtson nekik örömteli élményt. Az pedig attól függ, hogy könnyen és gyorsan megtalálják, amire szükségük van. Ahhoz persze készleten kell lennie az árucikknek, amit keresnek.

„A szervezett kiskereskedelem jórészt azért nyer teret, mert néhány nagy lánc különösen aktívan keres közvetlen kapcsolatokat a fogyasztókkal” – mondja Kocsis Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. – „Például online platformokon jelennek meg a cégek, részt vesznek fiatalok tömegeit vonzó fesztiválokon vagy működésük kezdetének évfordulóján, esetleg egyéb alkalmakból érdekes nyereményjátékokat szerveznek. Azon kívül igyekeznek gyártó partnereikkel szorosabban együttműködni, hogy az eladótérben választékukat minél inkább olyan árucikkekkel bővítsék, amelyeket a fogyasztók keresnek. Mindez azt szolgálja, hogy az embereknek a vásárlás minél kellemesebb élményt nyújtson”.

Szintén a szervezett kereskedelem pozícióit erősíti, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok 26 százalékkal több pénzt költöttek boltjaik tévéreklámjaira idén az első félévben, mint tavaly január-június között; listaáron ez év első hat hónapjában közel 48 milliárd forintot, a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákat alapul véve. Meg kell azonban jegyezni, hogy a valós kiadás ennél kisebb, mert a tévétársaságok a hivatalos listaárakból jelentős kedvezményeket nyújtanak.

A Nielsen által mért háztartási vegyi áru és kozmetikum kategóriák – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.

Bolttípus 2015.

I.-VIII.

2016.

I.-VIII.

2 500 nm felett

31

30

401-2 500 nm

20

20

201-400 nm

4

4

51-200 nm

8

8

50 nm és kisebb

3

3

Drogéria és

vegyi áru szaküzlet

34

35

 

Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink