Nielsen: mobil eszközök használata alakítja át a kereskedelmet és a pénzforgalmat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 12. 11:54

Magyarországon is átalakul a kereskedelem annak következtében, hogy a fogyasztók egyre több célra használják mobil készülékeiket: Minden harmadik magyar mobil tulajdonos össze szokta hasonlítani különböző kereskedők árait. Termékekre vonatkozó információkat szereznek be tízből hárman, ugyanennyien pedig azért tájékozódnak a neten, hogy minél jobban döntsenek vásárlásaikról. Többek között ezt tárja fel a Nielsen globális felmérése a mobil eszközök térhódításáról, amivel világszerte megváltoztatják a kereskedelmet, vásárlástól a fizetés lebonyolításáig.

nielsen

A hazainál nagyobb ütemben terjed Európában a mobil eszközök használata: Tíz európai fogyasztóból ugyanis átlag több mint négyen keresik a legelőnyösebb árakat mobillal, és hasonló arányban tájékozódnak termékekről.

Mobillal kutatják fel a fogyasztók a piacon elérhető kínálatot termékekből és szolgáltatásokból, kikeresik a számukra legelőnyösebb megoldást, az elérhető kuponokat vagy éppen árengedményeket. Azon kívül Földünk akármelyik pontjáról egyre több terméket és szolgáltatást vásárolnak, a világon bárhol működő üzletből vagy cégtől.

Arra is kiterjedt a kutatás, hogy a vásárlással és a pénzügyi lehetőségekkel kapcsolatban mit terveznek a fogyasztók. Például a mobil eszközzel rendelkező magyarok felében (50%) él a szándék, hogy számlákat online egyenlítsen ki a megkérdezést követő hat hónap során. A válaszadó magyarok majdnem fele tervez (49%) vásárolni mobil applikációval. Közel egynegyed részük (24%) pedig feltehetően fizet majd mobil eszközzel kiskereskedelemi egységben vagy vendéglátó helyen.

Hatvanhárom ország fogyasztóit kérdezték meg, akiknek válaszai előrevetítik, hogy átalakul a bank szektor is, vele pedig az áruk vagy szolgáltatások pénzbeli ellenértékének kiegyenlítése. Minden eddiginél több megtakarítási és fizetési forma jön létre. Ezek elérik azt a becslések szerint két milliárd embert is, aki egyelőre kívül marad a bankrendszereken. Így a pénzügyi lehetőségek forradalma egyre inkább meghatározza a fogyasztók költéseit a következő évek során.

„Mobilok használata az áruforgalomban jelentősen befolyásolja a kiskereskedelem egész gazdasági környezetét” – mondja Stuart Tagg, a Nielsen európai pénzügyi szolgáltatásainak vezetője. – „Mobil eszközök nem csak új fogyasztókat kapcsolnak be a modern gazdaság összefüggő rendszerébe, hanem lehetővé teszik, hogy jobban testre szabott legyen a vásárlás élménye, mivel termékeket és szolgáltatásokat inkább hozzá lehet igazítani az egyének szokásaihoz, szükségleteihez, és ahhoz, ami rokonszenves nekik. Hatékonyabb elfogadásról és használatról akkor beszélhetünk, ha a vállalatok megértik, hogy a fogyasztók milyen módon bonyolítják le vásárlásaikat egy digitális világban. Így alakíthatnak ki a cégek stratégiákat a fogyasztók szokásai, valamint az általuk kedvelt megoldások irányában”.

Mobil eszközökkel való bankolásnál egyenleg lekérdezése (globális átlag 47%) és számlák kifizetése (42%) jobban elterjedt, mint átutalás bankszámláról egy másikra (36%). Ezek a számarányok azt mutatják, hogy a megkérdezés előtti hat hónap során a válaszadók hány százaléka hajtotta végre az adott műveletet. Magyarországon számlaegyenleget 40 százalék kérdezett le mobil készülékkel, számlát 31 százalék egyenlített ki így, átutalás lehetőségével pedig 26 százalék élt hat hónap alatt.

A bankolás terjedését mobil eszközökkel első sorban a biztonsággal kapcsolatos aggályok gátolják, a globális válaszadók átlag 53 százaléka szemében. Inkább szeret személyesen felkeresni egy bankfiókot 31 százalék.

„Élelmiszer, víz és levegő nélkülözhetetlen az élethez. De mobil eszközök…?” – fogalmaz a felmérés eredményeivel kapcsolatban a Nielsen jelentése. – „Nem feltétlenül szükségesek az életben maradáshoz, de a világ fogyasztóinak többsége, (56%) nélkülük elképzelhetetlennek tartja az életét. Szintén a válaszadók nagyobb része, 53 százaléka mondja, hogy feszültté válik, ha mobil készüléke nincs kéznél”.

Különösen a millenniumi generációt, az 1980 és 2000 között születetteket tekinthetjük a mobil vásárlási, bankolási és fizetési aktivitások úttörőinek. Hozzájuk képest felénél is kisebb a mobil eszközök használóinak aránya a „csendes” generációban (1925-1945 közt születettek) vagy a második világháború vége és 1964 között születettek nemzedékében.

Kapcsolódó cikkeink