Nielsen: ha ünnepek, akkor koccintás

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 01. 21:02

december hagyományosan a karácsonyi összejövetelek hónapja, legyen az családi vagy éppen céges alkalom. Nem véletlen tehát, hogy az ünnepek alatt jelentősen megugrik az égetett szeszes italok forgalma az év többi hónapjával összevetve. A Nielsen kiskereskedelmi indexét vizsgálva a november-decemberi fogyasztásra helyezzük a következőkben a hangsúlyt.


Séra Katalin
piackutatási tanácsadó
Nielsen

Az előző év ünnepi időszakában, azaz 2016 november–decemberében 35 százalékkal több égetett szeszt adtak el mennyiségben, mint két hónappal korábban, szeptember–októberben. Az eladásokban mutatkozó növekedés még szignifikánsabb, 2016-ban 40%-kal ugrott meg az értékbeli növekedés szeptember–októberről november–decemberre.

Az égetett szeszes ital kategóriában kilenc szegmenst vizsgál a Nielsen, ezek a gyomorkeserű, vodka, whisky, pálinka, likőr, vermut, rum, gin és brandy.

Sok milliárd az isten-istenre

A nagy képet nézve azt látjuk, hogy értékben 17 milliárd forintot meghaladó összeget költöttek a magyarok égetett szeszes italra 2016 november–decemberében, ez majdnem ötszázalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ez közel 40 ezer hektoliter töményet jelent, mennyiségben majdnem három százalékkal többet, mint a korábbi időszakban.

A 2016-os teljes évet áttekintve, amikor az összforgalom értékben 76 milliárd forinthoz közelített, jól látszik, hogy az ünnepek alatt a teljes év forgalmának 22 százaléka realizálódik a kiskereskedelemben, decemberben hagyományosan kiugró forgalommal. A szezon még az átlagnál is kiemeltebben fontos a gyomorkeserűk, a whisky és a likőrök számára, kimagasló irántuk a kereslet.

A karácsonyi hajrából leginkább a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek profitálnak, az éves forgalom 60%-a innen jön. Az előző ünnepi szezonhoz képest a 2016-os karácsonyi időszak mindenhol jobban sikerült, kivéve az 51–200 nm-es üzleteket, ahol kétszázalékos csökkenést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe. A legnagyobb, 2500 nm alapterületet meghaladó méretű üzleteknek kifejezetten fontos a karácsonyi szezon, hiszen az éves égetettszeszesital-eladásuk 28%-a a november–decemberi hónapokban realizálódott tavaly.

Nem sajnáljuk a pénzt sem a minőségre, mélyebben a zsebünkbe nyúlunk: A legmagasabb árszínvonal a whisky szegmensére jellemző, ugyanakkor a kategóriák zöme 4000–5000 forintos literár között mozog. Az adatokból az is kikristályosodik, hogy a karácsonyi szezonban eltolódás látszik a magasabb árszínvonal irányába.

Mi kerül az aperitifpohárba?

Nem meglepő, hogy a gyomorkeserű a legnagyobb égetett szesz kategória: egyik ünnepről a másikra 11 százalékos bővülést tapasztalt a Nielsen.

Legnagyobb ütemben a legkisebb kategória, a gin (+20%) növekedett a 2016-os szezonban a 2015-öshöz képest. De a 2016 vizsgált időszakában két számjegyű növekedést regisztráló brandy (12 százalék) szegmens sem szégyenkezhet.

Úgy tűnik, hogy a karácsonyi ízekhez annyira nem tartjuk illőnek a vodkát: egyik karácsonyról a másikra csökkent volumenbeli teljesítménye, közel két százalékkal.

A kiszerelések tekintetében karácsony közeledtével a gyomorkeserű, a whisky, a likőr és a brandy kategóriájában is a 0,7 l-es kiszerelés válik a legnépszerűbbé, részben annak köszönhetően, hogy a díszcsomagolásos verziók jellemzően ebben a méretben jelennek meg. A pálinka esetében a 0,5 literes kiszerelés is töretlenül népszerű.

Értékben a márkázott termékek 5%-kal, míg a saját márkás termékek 9%-kal nőttek egyik szezonról a másikra. A gyártói termékek a szezonon belül legnagyobb mértékben az északkeleti régióban nőttek (+13%), míg a saját márkák Budapesten és környékén (+16%), illetve az északnyugati területen (+13%).

A forgalom mintegy négyötödét (közel 80%-ot) a 0,7 l-es kiszerelésű termékek generálják, és ez nem változik a karácsonyi szezonban sem. //

Kapcsolódó cikkeink