Nielsen: értékben és mennyiségben is nőtt az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma
Közel 1300 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. szeptember között, a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 5 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve szintén 5 százalékkal emelkedett a bolti eladás, állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
„A piac nagyarányú bővülésének egyik motorja, hogy a nagy forgalmú szomjoltó italokból átlag felett bővült az élelmiszerboltok bevétele az elmúlt tíz hónap során” – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – „Csak szomjoltó italokból tíz százalékkal, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma egyik tízhónapos időszakról a másikra. Kiemelkedik értékben is, mennyiségben is kétszámjegyű növekedésével italok közül az energia- és sportital, valamint a jeges tea. De átlag feletti mutatókat regisztráltunk értéket tekintve sörnél, szénsavas üdítőitalnál, ásványvíznél és gyümölcslénél is.”
Figyelemre méltó a 200 négyzetméteres és kisebb hagyományos üzletek jelentős piaci részesedése szénsavas üdítőitalnál, energia- és sportitalnál továbbá sörnél; 42, 40, illetve 39 százalékkal legutóbb december-szeptember között.
Erősen koncentrált viszont az ásványvíz bolti eladása: a 400 négyzetméternél nagyobb egységek viszik el a forgalom 72 százalékát.
A bolttípusok súlya némileg változott az élelmiszerek eladásánál. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna piaci részesedése élelmiszereknél 38 százalékról 39-re emelkedett, egyik tíz hónapos időszakról a másikra, érték szempontjából. Ezzel egy időben a 2 500 négyzetmétert meghaladó üzletek részaránya 28-ról 27 százalék lett.
Módosult az élelmiszer-kiskereskedelem közel 18 ezer üzletből álló hálózatán belül az összesen mintegy 15 600 hagyományos kis üzlet fontossága is. Amíg az 51-200 négyzetméteres boltok részaránya az élelmiszerek eladásából 17 százalékról 18-ra emelkedett, addig az 50 négyzetméteres és kisebb egységekre 9 százalék után legutóbb 8 százalék jutott, legutóbb december-szeptember között.
„Ami a régiókat illeti, mindenütt emelkedett az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása értékben és mennyiségben is, de eltérő mértékben” – mutat rá Szűcs-Villányi Ágnes. – „Érték és mennyiség szempontjából is átlag feletti, 6-6 növekedési arányokat regisztráltunk a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban. Csak értéket tekintve mind északkeleten, mind délkeleten plusz 5 százalék a mutató. Északnyugaton és délnyugaton pedig a forgalom értéket tekintve 3-3 százalékkal emelkedett, tíz hónapos összehasonlításban”.
A Nielsen által mért kilencven élelmiszer kategória értékben mért kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.
Bolttípus | 2013. december-
2014. szeptember |
2014. december-
2015. szeptember |
2 500 nm felett |
28 |
27 |
401-2 500 nm |
38 |
39 |
201-400 nm |
8 |
8 |
51-200 nm |
17 |
18 |
50 nm és kisebb |
9 |
8 |
(Forrás: Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése és kiskereskedelmi forgalma
Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Erős számokat produkált áprilisban a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom áprilisban 5,0%-kal bővült éves szinten, ami meghaladja…
Tovább olvasom >Az euróövezetben nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban
Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Hibrid tejeket vezet be a holland Albert Heijn
Az Albert Heijn, Hollandia legnagyobb élelmiszerlánca elindította első hibrid tej…
Tovább olvasom >